Friderika
8 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

A menekült gyerekek jövőjét veszélyezteti a világjárvány

GettyImages-1228039924
2020.09.03. 10:41

A koronavírus-világjárvány több millió menekült gyermek jövőjét fenyegeti – hívta fel a figyelmet csütörtökön közzétett jelentésében az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

Az MTI által szemlézett jelentés hangsúlyozta, hogy miközben a pandémia előtt a menekült gyerekek kétszer gyakrabban nem jártak iskolába, mint hasonló korú társaik, ez a tendencia tovább romolhat.

Sokan képtelenek lesznek folytatni tanulmányaikat az iskolák bezárása, a tanulmányi kiadások fedezésének képtelensége, illetve a megfelelő technológiákhoz való hozzáférés hiánya miatt. Mások dolgozni kényszerülhetnek, hogy támogassák nélkülöző családjukat – állt a beszámolóban.

Az UNHCR szerint a nemzetközi közösség azonnali és határozott fellépésére van szükség a járvány hatásainak kivédéséhez.

A menekültgyermekek több mint felének otthont adó 12 országból származó 2019-es adatok szerint a kiskorúak 77 százaléka járt általános iskolába, míg középiskolába csupán a fiatalok 31 százaléka iratkozott be. A felsőoktatásban a megfelelő korosztály mindössze 3 százaléka van jelen a menekültek körében. Bár ezek az arányok messze a globális átlag alatt vannak, a statisztikák javulást mutatnak: 2019-ben 2 százalékkal több menekült fiatal iratkozott be középiskolába, mint korábban, ami több tízezer új tanulót jelent.

Ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt semmivé válhatnak az eddigi eredmények. A helyzet különösen a menekült lányok esetében ijesztő, akik fele olyan valószínűséggel kerülnek középiskolába, mint fiútársaik. A menekültügyi főbiztosság adataiból kiindulva a Malala Alapítvány úgy becsülte, hogy a koronavírus-járvány hatásai miatt a menekült lányok fele nem tér vissza a középiskolába az idei tanévben.

A konfliktusövezetekben élő menekült gyerekek oktatását a járvány mellett az iskolák elleni támadások is nehezítik. A Száhel-övezetben az erőszak több mint 2500 iskola bezárásához vezetett, ami 350 ezer tanulót érint.

Borítókép: Gareth Fuller/PA Images via Getty Images