Mihály
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Izraelben már ezer felett jár a koronavírus halálos áldozatainak száma

2020.09.06. 18:11 Módosítva: 2020.09.06. 18:35

Ezer fölé emelkedett Izraelben a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, és továbbra is vita folyik arról, bevezessenek-e kijárási korlátozásokat a különösen fertőzött városnegyedekben és településeken – jelentette vasárnap a katonai rádió.

A kneszetben létrehozott koronavírus-bizottság vitáján Roni Gamzu professzor, a kormány járványügyi biztosa bejelentette, hogy november elejére készül csak el a fertőzési láncok felgöngyölítésének rendszere, amit a hadsereg segítségével alakítanak ki.

Az ultraortodox pártok képviselői hevesen támadták Gamzut, mert jelzőlámpa terve a fertőzöttség mértéke alapján megkülönböztetné és más-más elbírálás alá helyezné a településeket. Mivel elsősorban a vallásos és az arab településeken tombol a járvány, főként őket sújtják majd a tervbe vett korlátozó intézkedések.

Az elmúlt hét több napján Izrael világelső volt az egymillió lakosra jutó új fertőzések számában, és Gamzu szerint az utóbbi hetekben azért romlott ilyen mértékben a fertőzöttségi helyzet, mert az emberek nem akarják teszteltetni magukat, amikor kiderül, hogy kapcsolatba kerültek egy azonosított vírushordozóval, vagy amikor csak enyhe tüneteik vannak. Nem akarnak karanténba menni, és ezért továbbadják a fertőzést. Szerinte erre utal, hogy a vörös jelzésű, vagyis erősen fertőzött településeken a teszteknek közel negyede pozitívnak bizonyult az utóbbi napokban.

A kormány koronavírus-kabinetjének korábbi döntése alapján a vörös jelzésű helyeken hétfőtől kijárási korlátozásokat vezetnének be, de az egészségügyi minisztérium egyelőre nem állította össze az érintett települések listáját, illetve a rádió szerint még csak négy várost határoztak meg, noha jelenleg 31 települést sorolnak ebbe a kategóriába a fertőzöttségi adatok alapján.

Az ultraortodox önkormányzatok vezetői azzal fenyegetőznek, hogy ha kijárási korlátozásokat rendelnének el „vörös” településeiken, akkor ettől kezdve megtagadnák az együttműködést a kormány járványügyi szakembereivel – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót hírportálja, a ynet.

Hatalmas politikai nyomás nehezedik az egészségügyi szakemberekre, mert az ultraortodox pártok vezetői a szerintük a vallásosok ellen szóló rendelkezések felülbírálatát követelik, és azzal zsarolják Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy a következő választások után nem őt fogják kormányfőnek javasolni, ha nem teljesíti a követelésüket.

Mindeközben szombat este ismét tömegtüntetések voltak országszerte az autópályák hídjainál és az utak kereszteződéseiben, valamint a cezareai Netanjahu-villánál és Jeruzsálemben, a kormányfő Balfour utcai rezidenciájánál. A Likud vezetői számos alkalommal a koronavírus terjesztésével vádolták meg a 11. hete tartó tüntetések résztvevőit, de a kneszet bizottságának elnöke, Jifat Sasa-Biton képviselőnő azt nyilatkozta vasárnap a ynetnek, hogy az epidemiológiai vizsgálatok eddig egy esetben sem állapították meg, hogy valaki ezeken a tüntetéseken kapta volna el az új típusú koronavírust.

 A mintegy kilencmilliós Izraelben a járvány tavaszi kitörése óta 129 349 ember fertőződött meg igazoltan a koronavírussal, s jelenleg, a második hullámban 26 232 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. 

A szombati ünnepnapon a hétköznapi 3000 körülihez képest keveset, 1493 új vírushordozót találtak, de az elvégzett 15 191 teszt 9,8 százaléka pozitív lett, ami nagyon súlyos járványügyi helyzetre utal. A SARS-CoV-2-vírus okozta betegségben február óta 1010-en haltak meg Izraelben, jelenleg országszerte 930 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban. Közülük 445-en súlyos állapotban vannak, és 119 embert lélegeztetőgépre kellett kötni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport