Őrizetbe vettek hét embert a tunéziai iszlamista támadással kapcsolatban

A támadásban egy rendőr meghalt, egy pedig megsebesült Szúsza városában.

A tunéziai biztonsági erők hétfőn őrizetbe vettek hét embert az előző napi terrortámadással kapcsolatban, amelyben egy rendőr életét vesztette, egy pedig megsebesült Szúsza városában – írja az MTI.

A három támadó rendőrök közé hajtott, majd késsel támadt rájuk, később agyonlőtték őket. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett. Az őrizetbe vettek között van az egyik elkövető felesége, valamint egy másik támadó két testvére – idézte a TAP tunéziai hírügynökség a terrorelhárítási osztály szóvivőjét. Elmondása szerint emellett három toborzót és a támadókkal kapcsolatban álló további egy személyt vettek őrizetbe.

Tunézia az elmúlt években egy sor terrortámadást szenvedett el

Márciusban egy rendőr életét vesztette, amikor két öngyilkos merénylő felrobbantotta magát az Egyesült Államok nagykövetségénél a fővárosban, Tuniszban. Tavaly júniusban egy rendőr meghalt, további nyolc ember megsebesült egy kettős öngyilkos merényletben, szintén Tuniszban. 2015 márciusában 21 turista és egy rendőr halt meg, miután fegyveresek támadtak egy múzeumra a fővárosban. Három hónappal később 38 – többségében brit – turista lelte halálát egy szúszai szálloda elleni támadásban.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Ausztriában húsvét előtt kinyithatnak az éttermek kerthelyiségei

Egyelőre nem várható széles körű nyitás az osztrákoknál, ugyanakkor két területen is enyhítenek.

március 1., 22:00

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25