Betegek tucatjaival végzett Németországban a sorozatgyilkos ápoló

Egy ápoló 85 beteget ölt meg Németországban. A szövetségi legfelsőbb bíróság elutasította a német kriminalisztika történetének egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkossági ügyében 2019 júniusában hozott ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmeket, így az elkövető élete végéig börtönben marad. A 43 éves férfi az Alsó-Szászország tartomány Oldenburg kórházában és az ugyancsak alsó-szászországi Delmenhorst kórházában ölt betegeket. Mindkét intézményben az intenzív osztályon dolgozott, áldozatainál különböző gyógyszerek túladagolásával szívhalált idézett elő, hogy bizonyítsa az újraélesztés területén szerzett tudását. A perében ismertetett nyomozati adatok szerint ezekben a vészhelyzetekben igyekezett a középpontba kerülni, elismerésre vágyott. Az újraélesztés számos esetben nem sikerült, vagyis az ápoló megölte a beteget – írta az MTI.

Niels H. 2000 és 2005 között követte el a bűncselekményeket. 2005-ben bukott le, amikor a delmenhorsti klinika intenzív osztályán egy kollégája rajtakapta, hogy halálos veszélyt okozó injekciót ad be egy betegnek, és leállít egy életfontosságú gyógyszert adagoló berendezést.
Meglehet, hogy az ápoló sokkal több ember haláláért felelős, mert számos holttestet elhamvasztottak, így nem lehetett elvégezni a gyógyszer-túladagolás nyomainak feltárására irányuló vizsgálatot.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Fekete-Győr András: Orbán Viktornak a Momentum a rémálma

Szerinte egy normális jogállamban a miniszterelnök már bíróság előtt állna.

tegnap, 13:43

  • Külföld
Több mint 111 millió embert fertőzött meg a koronavírus

A halálos áldozatok száma közelíti a két és fél milliót.

február 21., 07:22

  • Belföld
Búcsúzik a tél, jövő héten már kitörni készül a felhőtlen tavasz

12–18 fok is lehet.

február 21., 15:49

  • Belföld
Parragh László: Minden kamarai utazásnál fizetek az első osztályért

A kamara elnöke szerint rosszindulatú kampány folyik ellene.

február 21., 08:17

  • Belföld
Elhunyt a tizedik alkotmánybíró, Bagi István

Ő az 1990-ben alakult bírói testület tizedik halottja.

február 20., 17:33