Életbe lép a maszkszigor Ausztriában

Az összes boltban és az osztálytermeket leszámítva az iskolák épületében is kötelezővé válik a maszk hordása, ezzel egy időben pedig ötven főben korlátozzák a magánrendezvényeket Ausztriában – foglalja össze az osztrák kormány közleményét az MTI. Azokon a rendezvényeken, ahol a vendégek nem rendelkeznek kijelölt ülőhellyel, például a magánbulikon, beltérben maximum ötven, kültéren legfeljebb száz személy gyűlhet össze. Az ülőhelyes nyilvános rendezvények felső létszámkorlátja beltérben a jelenlegi ötezer helyett ezerötszáz, kültéren pedig tízezer helyett háromezer fő.

Ausztriában június vége óta újra terjed a fertőzés, és csütörtökön már március végi rekordot döntött az új esetek száma. „Újra komolyodik a helyzet, a számok folyamatosan emelkedtek az elmúlt hetekben” – figyelmeztetett Sebastian Kurz kancellár az új szigorításokat ismertető sajtótájékoztatón.

A maszkviselés eddig csak a tömegközlekedési eszközökön, illetve az élelmiszerüzletekben és postahivatalokban volt kötelező. Hétfőtől minden üzlethelyiségre és iskolára kiterjesztik a szabályt, valamint a pincéreknek is hordaniuk kell a maszkot. Az osztálytermekben, a tornaórákon és az iskolaudvaron továbbra sem kötelező a száj és az orr eltakarása.

Ugyanakkor a sárga övezetekben található iskolában a testnevelésórákat lehetőség szerint a szabadban vagy a tornateremben kis csoportokban kell tartani, a fizikai kontaktust igénylő edzésformák mellőzésével. Énekelni is csak a szabadban vagy zárt térben, maszkban lehet. Péntektől hét osztrák régió kapott sárga, azaz közepes kockázatú besorolást: Bécs, Graz, Innsbruck, Korneuburg, Bécsújhely, Kufstein és Schwaz.

Kurz hangsúlyozta: az a céljuk, hogy elkerüljék az újbóli vesztegzárat. A kancellár újabb szigorításokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha továbbra is emelkednének az esetszámok.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Fekete-Győr András: Orbán Viktornak a Momentum a rémálma

Szerinte egy normális jogállamban a miniszterelnök már bíróság előtt állna.

tegnap, 13:43

  • Külföld
Több mint 111 millió embert fertőzött meg a koronavírus

A halálos áldozatok száma közelíti a két és fél milliót.

február 21., 07:22

  • Belföld
Búcsúzik a tél, jövő héten már kitörni készül a felhőtlen tavasz

12–18 fok is lehet.

február 21., 15:49

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárvány családok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

15 perce

  • Belföld
Parragh László: Minden kamarai utazásnál fizetek az első osztályért

A kamara elnöke szerint rosszindulatú kampány folyik ellene.

február 21., 08:17