Újra tesztelik az oxfordi koronavírus-vakcinát

Újraindul az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari óriáscég koronavírus-vakcinájának tesztelési programja, amelyet a héten biztonsági okokból, a teszt egyik résztvevőjének betegsége miatt felfüggesztettek.

Az Oxfordi Egyetem szombat délutáni közleménye szerint a ChAdOx1 nCoV-19 tudományos elnevezésű kísérleti oltóanyag próbája a nagy-britanniai tesztprogram összes helyszínén folytatódik.

Az egyetem tájékoztatása szerint eddig világszerte 18 ezer résztvevő kapott a vakcinából és ilyen kiterjedésű oltóanyag-tesztelések esetén mindig is várható, hogy egyes tesztalanyoknál egészségi problémák jelentkeznek.

A nyilatkozat szerint minden ilyen esetet gondosan meg kell vizsgálni, annak érdekében, hogy meg lehessen ítélni a program biztonságosságát.

Hozzátették, hogy az adott eset hátterének felderítésére indult független vizsgálat befejeződött és a vizsgálatot végző testület, valamint a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) ajánlása alapján a nagy-britanniai tesztprogram újraindul.

Az Oxfordi Egyetem közölte, hogy adatvédelmi okokból nem részletezheti az érintett tesztalany betegségének részleteit. A tájékoztatás arra sem tér ki, hogy a nagy-britanniai tesztelések mikor kezdődnek újra.

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a tesztprogram érintett résztvevőjénél vírusos gerincvelő-gyulladás tünetei jelentkeztek.

 A szakmai körökben ígéretesnek tartott koronavírus-vakcinát az Oxfordi Egyetem tudósai fejlesztették ki és az egyetem megállapodott az AstraZenecával a gyártásról és a forgalmazásról arra az esetre, ha az emberi tesztelés során a koronavírus-vakcina beválik.

Az AstraZeneca vezérigazgatója, Pascal Soriot néhány hete a BBC televíziónak elmondta: a vállalat a brit kormánytól 100 millió egységnyi oltóanyag gyártására kapott megbízást a tesztprogram sikere esetére.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Búcsúzik a tél, jövő héten már kitörni készül a felhőtlen tavasz

12–18 fok is lehet.

február 21., 15:49

  • Belföld
Fekete-Győr András: Orbán Viktornak a Momentum a rémálma

Szerinte egy normális jogállamban a miniszterelnök már bíróság előtt állna.

tegnap, 13:43

  • Belföld
A héten minden érintett megkapja a 13. havi nyugdíj első részletét

Február 12-től kezdődően két és fél millió idős ember kapja meg a juttatást.

5 órája

  • Belföld
Parragh László: Minden kamarai utazásnál fizetek az első osztályért

A kamara elnöke szerint rosszindulatú kampány folyik ellene.

február 21., 08:17

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárványcsaládok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

7 órája