Tekla
14 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Lukasenko Moszkvában, orosz katonák Fehéroroszországban, tüntetők őrizetben

2020.09.14. 13:29

A fehérorosz fővárosban újra mintegy százezren vonultak vasárnap az utcákra tiltakozásul Alekszandr Lukasenko elnök újraválasztása ellen. A hatóságok pedig ismét könyörtelen brutalitással igyekeztek elfojtani a tüntetéseket, ezúttal 774 kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe. Az emberek azonban nem hagyják magukat megfélemlíteni.

minsk 3
Fotó: Euronews

Az öt hete tartó megmozdulásokon már több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket. Számos ellenzéki vezető vagy hatósági kényszerből, vagy saját elhatározásából külföldre menekült.

Maga az elnök közben az oroszországi Szocsiba utazott, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Lukasenko segítséget vár Oroszországtól a lemondását követelő megmozdulások megállítására. A katonai mellett egyúttal gazdasági támogatást remél, hogy a helyzetet a maga javára fordítsa. A fehérorosz vezető ugyanis 26 éve tartó uralmának legnagyobb válságát éli át.

Az  ellenzék azzal vádolja, hogy elcsalta az augusztus 9-i elnökválasztást. A hivatalos adatok szerint a voksok mintegy 80 százalékával szerezte meg hatodik elnöki mandátumát, ezt azonban még Minszkben sem sokan hiszik el.

Kapcsolódó

Hétfőtől orosz katonák gyakorlatoznak Fehéroroszországban

A tiltakozó akciók folytatódnak, a rendfenntartók egyenként fogják el a tüntetőket.