Diána
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Februárban folytatódik a per a halálos balesetet okozó önvezető autó ügyében

2020.09.16. 21:35

Gondatlanságból elkövetett elkövetett emberölés vádjával ítélték el annak az önvezető Uber autónak a biztonsági sofőrjét, amely halálra gázolt egy kerékpárost. A 49 éves Elaine Herzberg éppen biciklivel hajtott át az úton az arizonai Tempe-ben 2018-ban.

A nyomozók megállapították, hogy a vádlott  Rafaela Vasquez éppen a The Voice című tévéműsort nézte vezetés közben.

Az Uber ellen nem indítható per, mivel egy tavalyi ítélet szerint „nincs meg az alapja a büntetőjogi felelősségnek” –  tudósított a BBC egyik korábbi cikke.

Ez volt az önvezető autók történetében az első halálos baleset, ezek után az Uber beszüntette a technológia tesztelését Arizonában.

Az amerikai közlekedésrendészet megállapította, hogy a baleset elsődleges oka emberi hiba volt. Mivel Vasquez a vezetőülésben ült, minden lehetősége megvolt rá, hogy vészhelyzet esetén átvegye az irányítást a számítógéptől. A vádlott különböző időpontokban lefelé bámult, nem nézte az utat, még közvetlenül az ütközés előtt sem, mialatt az autó több mint 60 kilométeres óránkénti sebességgel ment. Ezt az autó belső kamerája is rögzítette.

A bizonyítékok szerint a sofőr a megtett út  34 százalékában nem figyelte az utat, és ez éppen elég volt a balesethez.  A biztonsági sofőrnek a feladatai közé tartozott folyamatosan figyelemmel kísérni a környezetet és az automata rendszert.

Vasquez meghallgatása szeptember 15-én volt a bíróságon. A pert elhalasztották jövő februárra.

A baleset következtében csökkent a bizalom az önműködő autók iránt. Számtalan kritikával kellett szembesülniük az olyan cégeknek, mint az Uber. Sokan azt mondták, korai volt még kiengedni őket a forgalomba. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy mivel az ügy precedens nélküli, nagyon nehéz lesz megalapozott ítéletet hozni. A közlekedési hatóságok szerint a tech cégek kockázatelemzése nem volt megfelelő, és a sofőrök kiválasztásában is követtek el hibákat.

Végül az egyik internetes kommentelő vonta le az eset tanulságát:

Ha az önműködő autó balesetében a sofőr a bűnös, az azt bizonyítja, hogy önműködő autó még mindig nem létezik.