Ferenc
10 °C
29 °C

A Trump-adminisztráció szerint New York, Seattle és Portland anarchista hely, ezért elvenné tőlük az állami támogatást

2020.09.21. 22:37

Donald Trump kormánya megvonná az állami támogatást New York, Portland és Seattle városától –  írja az NBC egy kiszivárgott igazságügyi minisztériumi dokumentum alapján. Eszerint a tárca gondolkodik a három várost  olyan településnek nyilvánítja, amelynek a vezetése „lehetővé teszi az anarchiát és a magántulajdon megsemmisítését”, és elutasítja, hogy ésszerű intézkedéseket hozzon a bűncselekmények megakadályozására. 

New Yorkban júliusban  177 százalékkal emelkedett a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények aránya a tavalyi hasonló időszakhoz képest, Portlandben pedig több mint 140 százalékos volt a hasonló bűncselekmények számának növekedése – idézi a statisztikákat a dokumentum. William Barr igazságügyi miniszter szerint a szövetségi kormány nem engedheti meg, hogy adót pazaroljon rájuk, miközben az állampolgárok biztonsága forog kockán.  Mind a három városban hatalmas tüntetéssorozat kezdődött azután, hogy május 25-én Minneapolisban rendőri erőszak áldozata lett egy fekete férfi, George Floyd. 

George Floyd azután vesztette életét, hogy az őt előállító rendőrök egyike hosszú percekig térdelt a nyakán, Floyd pedig hiába jelezte többször fuldokolva a rendőröknek, hogy nem kap levegőt, az nem szállt le a nyakáról. Az esetet egy járókelő kamerája is rögzítette. A fekete polgárjogi mozgalom, a Black Lives Matter azóta is szervez nem egyszer erőszakba fulladó tüntetéseket a rendőri túlkapások ellen.

A megvádolt városok polgármesterei egyelőre perrel fenyegetőznek, és politikai játszmának nevezték a szövetségi lépést. New York polgármestere, Bill de Blasio szerint amúgy is alkotmányba ütköző  döntés lenne az adófizetői pénzének megvonása a városoktól.