A bajor miniszterelnök arra kéri a Bayern München-drukkereket, hogy ne utazzanak el a budapesti Szuperkupa-meccsre

A Bayern München labdarúgócsapatának szurkolói ne utazzanak el a csütörtöki, budapesti, Sevilla elleni Szuperkupa-mérkőzésre. Ezt maga a bajor miniszterelnök kéri a német sztárcsapat drukkereitől a koronavírus-járvány miatt. Markus Söder azt mondta: 

A gyomrom görcsbe rándul, ha a Szuperkupa-döntőre gondolok. Budapest rizikós hely, nagyon óvatosnak kell lennünk, nem kockáztathatjuk, hogy ez legyen a futball Ischglje.

A  bajor kormányfő arra utalt, hogy a tiroli üdülőhely volt a járvány egyik gócpontja a síszezonban: egy április végi teszt szerint az ott lakók több mint 42 százaléka fertőződött meg a koronavírussal. Markus Söder hangsúlyozta, hogy azoknak a szurkolóknak, akik mégis elutaznak a Puskás Arénában rendezendő mérkőzésre, karanténba kellene vonulniuk hazatérésüket követően.

A Szuperkupáért csütörtökön este a Bajnokok Ligája címvédő Bayern München és az Európa-liga-győztes Sevilla csap össze. A koronavírus-járvány kitörése óta ez lesz az első találkozó az UEFA versenyrendszerében, amelyre beengednek nézőket. A Puskás Aréna nézőtéri kapacitásának harminc százalékában lehetnek szurkolók, ez 20 ezer nézőt jelent. 

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Horvátországban már nyithatnak az éttermek és kávézók teraszai

Élvezhető lesz a dalmát tavasz - feltéve, hogy nem romlik a járványhelyzet. Legutóbb 544 új beteget azonosítottak.

tegnap, 14:23

  • Gazdaság
96 hónapja nőnek a bérek, decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset

A minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.

tegnap, 10:39

  • Belföld
Kora tavaszias időben napfürdőzhetünk

A napsütés előtt sűrű köd borítja az országot – a köd miatt figyelmeztetés van érvényben.

február 23., 04:29

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárványcsaládok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

február 23., 14:21

  • Külföld
Terjed az embert is fertőző madárinfluenza

Újabb országban ütötte fel a fejét az új típusú, emberre is veszélyes kórokozó.

tegnap, 21:24