Gyöngyi
6 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Mindenképpen el fognak durvulni a tüntetések Belaruszban

K  AP20200920041
2020.09.25. 17:16
Lukasenko jelleméből fakad, hogy Belaruszban nem a jognak van ereje, hanem az erőnek van joga. Mindig is a másként gondolkodókkal szembeni erőszakos fellépés fémjelezte a rezsimet, s bár a tüntetőknek megvannak a módszerei az békés ellenállásra, ha Lukasenkón múlik, harc nélkül nem adja át a hatalmat.

Korunk Sztálinja

Alekszandr Lukasenko apa nélkül nőtt fel, gyermekkorában ezért folyton csúfolták, bántalmazták. A belarusz elnök lépten-nyomon fel is idézi ezeket a sérelmeket. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy az ötszáz lelket számláló szülőfalujában, Alekszandrijában az extravagáns elnöki rezidencia, az életét megörökítő, múzeummá avanzsált iskolája és szülőháza mellett kétezer fő befogadására alkalmas egészségügyi és sportkomplexumot emeltessen. Abban sem gátolta meg az, hogy édesanyja egyedülálló nőként nevelte, hogy a nőkre konyhai és gyermeknevelési segédeszközökként tekintsen. Ezért is lepte meg, hogy az ellenzéknek női vezetői lettek, ők váltak az ellenzéki mozgalom jelképeivé – mutatott rá Kontra Ferenc nyugalmazott nagykövet, aki 2008 és 2012 között volt Magyarország minszki nagykövete. 

A diplomata szerint Lukasenko két évnél tovább sehol sem dolgozott addig, amíg 1994-ben megnyerte az elnökválasztást, amely az utolsó demokratikus, tisztességes voksolás volt a kelet-európai országban. Hatalomra kerülésével rögtön nekilátott a parlament és az alkotmánybíróság leépítéséhez, az 1996-os alkotmánymódosítási népszavazással (ahol egyebek közt visszaállította a szovjet piros-zöld lobogót az ország nemzeti zászlajának) kiszélesítette jogköreit, megalapozva teljhatalmát.

Az országot egy ember irányítja, a parlament – amelyben ellenzéki párt nem kap helyet – pedig kirakatszerepben van, hogy a demokrácia látszatát fenntartsa a Nyugat felé, amikor érdekeit éppen az szolgálja. 

Pedig '94-ben még valóban népszerű volt. Köszönhette ezt annak, hogy a törvényhozás korrupcióellenes bizottságnak elnöke volt, e posztról pedig élesen bírálta a hatalmat, amivel hőssé vált az egyszerű emberek szemében. A nyugalmazott nagykövet szerint jellemző tulajdonságává is vált, hogy

a tisztesség látszatának keltéséhez másokat feketít be.

Egy másik kirakatintézmény: a választási bizottság. Egy dolga van: úgy hamisítani a választási eredményeket, hogy megfeleljenek az elnök előrejelzéseinek. Ha az államfő egyes szám harmadik személyben azt mondta, hogy „Lukasenkót az emberek kilencvennégy százaléka támogatja”, akkor a választási bizottság ennek megfelelően számolta ki a választási eredményt. 

Ennek módszere az, hogy bevezették az előzetes választást, melynek keretében a voksolók egy héten keresztül adhatják le szavazataikat. Ez lehetőséget teremtett a szavazatok manipulálására, amiről mindig a belarusz titkosszolgálat, a KGB gondoskodott:

1. az állami szférában dolgozókat (tanárok, bürokraták, rendőrök, katonák) testületileg vezényelték szavazni azzal az utasítással, hogy Lukasenkót ikszeljék BE.

2. este megérkeztek a szavazóhelyIségekhez, mondták az őrnek, hogy szívjon el egy-két cigit, ezalatt pedig kicserélték a szavazólapokat az urnákban. 

Mivel a voksszámoknak állami utasításra stimmelniük kellett, a csinovnyikok olykor meglehetősen kreatív megoldásokra kényszerültek. Például amikor az idei választáson létrán hordták ki-be a szavazólapokat.

Ezzel pedig el is érkeztünk az augusztus 8-al lezárult idei elnökválasztáshoz. A Szovjetunióval már nem nosztalgiázó belarusz generáció rájött, miként lehet kijátszani a választási rendszert: az utolsó nap kell mindenkinek szavaznia, így nem lehet manipulálni a szavazatokat. Erre a „trükkre” a hatalom nem is számított, bedőlt a rendszer, egyes helyeken száz százalék feletti részvételi arányokat mértek, ami arra enged következtetni, hogy a voksokat előzetesen már manipulálták. 

Kontra Ferenc leszögezte: nem az ellenzék szerint csalták el a választást, hanem 

elcsalták a választást.

Lukasenkónak pedig ezért nincs jogalapja arra, hogy november 5. után, miután lejár jelenlegi mandátuma, tovább maradjon hivatalában. 

Csak azt akarjuk, hogy végre ne vegyék semmibe a szavunkat

A Minszkben bárpultosként dolgozó belarusz Vlad az Indexnek elmondta: Lukasenkónak még ha hajszállal is, de lett volna esélye tisztességesen megnyerni az augusztusi választátást. A koronavírus-járvány kitöréséig számíthatott legalább egy ötvenkét százalékos támogatottságra, de a járvány figyelmen kívül hagyásával (gyakorlatilag a vírus létezésének tagadásával) Lukasenko elvesztette a belé vetett hitet.

Az augusztusi választás után kitört tüntetések brutális leverését pedig már nem fogja megbocsátani a nép. legyen bármilyen új szavazás, az elnököt már nem fogják újraválasztani. 

A tiltakozásokon rendszeresen részt vevő Vlad hangsúlyozta, az emberek semmi mást, mint tisztességes választást akarnak. A tiltakozások nem is szólnak másról: nem akarnak EU-s taggá válni és elhatárolódni Oroszországtól, vagy éppen fordítva.

Belügyről van szó, az emberek változást akarnak, egy új, büszke és identitásában független Belaruszt

– fogalmazott a huszonnyolc éves férfi. 

Tervgazdaság szovjet módra

Belaruszban megállt az idő. Ha valaki látni szeretné, milyen lenne a Szovjetunió a 21. században, jobb helyet nem is találhatna rá. Az ország legtöbb ipari nagyvállalata állami kézben van, de a szabad piacot mintha elvből kerülnék. A nagyüzemek ötéves tervekben gondolkoznak, versenyképességük a béka feneke alatt – jellemezte hazájának gazdasági teljesítményét Vlad.

Nem is csoda, hogy Belarusz gazdaságilag szorosan kötődik Oroszországhoz, hiszen a belarusz mezőgazdasági és nehézipari termékek nagy része oda irányul, emellett Belarusz állandó beszállítója a haditechnikai eszközöknek. Katonai teherautókat, rádiólokátorokat, célzóberendezéseket, valamint a Topol-M szovjet gyártású ballisztikus rakétához is exportál hordozóeszközöket. Az pedig már egy másik történet, hogy Belarusz függ a kedvezményes áron adott orosz nyersanyagtól, miközben dollármilliárdos adósságot halmozott fel a Nagy Medvével szemben. 

Vlad szerint az emberek megszokták, hogy nincs kolbászból a kerítés. Úgy fogalmazott, az emberek többsége gyakran szembesül azzal a kérdéssel:

lesz hús vacsorára vagy sem?

Mivel az állam tulajdonolja a legtöbb nagyüzemet, a megélhetést is ő nyújtja azoknak a településeknek, ahol az állami holdingokon kívül alig akad más munkahely. Zsogyina településen van például egy munkagépeket gyártó üzem. A városka 17 ezer lakosából 14 ezren dolgoznak ott – szemléltette a helyzetet a minszki férfi. 

Vlad meg is jegyezte zárójelben, hogy egy falusi tanárnő vagy csinovnyik arra fog szavazni, akire utasítják. Ellenkező esetben bosszúból kirúghatják, testhezálló munkát pedig garantáltan nem fog találni. Mehet a sóbányába. 

Minszkben mintegy 90 ezer forintnak megfelelő fizetést lehet megkeresni, de azt is kőkemény munkával – taglalta Vlad. Vidéken – ha az ember nem vezető beosztásban van – már inkább 60 ezer forintos az átlagfizetés, kivéve, ha gyárban robotol, ahol 120-160 ezer forintot is meg tud keresni. Fizikai munkával a legtöbbet például a szoligorszki kálisóbányában lehet megkeresni, ha az ember bevállalja, hogy vásárra viszi az egészségét. Vlad és Kontra Ferenc ennek tekintetében egyetértettek abban, hogy

az állam ugyan ad munkát, de más munkalehetőség nincs is. 

A tervgazdaságban működő állami vállalatok nem profitorientáltan dolgoznak, az üzemeken pedig a szovjet idők óta nem végeztek érdemi korszerűsítést. Pont úgy néznek ki, mint harminc évvel ezelőtt. 

A gondolkodó, ambiciózus fiatalok ezért (is) – ha tehetik – elhagyják szülőországukat.

Korszerűsítés hiányában pedig nem versenyképes ipari termékeket állítanak elő, így Belarusz óhatatlanul gazdasági függőségben marad Oroszországgal. 

Egyszer termel pénzt valami, azt is elüldözik

Az IT-szektor fellendülésével Minszk is el kezdett fejlődni. A felsőoktatási végzettséggel bíró Vlad sem véletlenül bárpultos egy rockkocsmában. 

Miután gyökeret eresztettek a nemzetközi és helyi IT-cégek az úgynevezett „minszki Szilikon-völgyben”, komoly összegeket kezdtek keresni a szektorban munkát vállalók. Egy programozó akár több mint havi 600 ezer forintos fizetést is magáénak tudhatott, ezt a pénzt pedig el kellett költeni. Fellendült az ingatlanpiac, a gépkocsi-értékesítés, és nem utolsósorban a vendéglátóipar. Sorra nyíltak a bárok és éttermek, mert elkezdett forogni a pénz a belarusz fővárosban.

A tüntetések elfojtása érdekében azonban az internetszolgáltatást korlátozni kezdte a hatalom, a külső megrendelésekre dolgozó IT-szektor munkája így stagnálni kezdett. A befektetési kedv is elment annak láttán, ahogy a hatalom összevissza veri a békés tiltakozókat. Ennek megfelelően pedig meg is indult az IT-cégek kivonulása. 

Nem kockáztathatja meg egy IT-cég azt, hogy egy kulcsemberét egyszer csak elfogják a hatóságok, és leültetik 

– mondta Vlad. Utalt arra is, hogy az informatikai cégek kivonulásában a bizonytalanság is szerepet játszik, hiszen kiszámíthatatlan, hogyan fog végződni az egyelőre békés civil mozgalom története.

Terror a néppel szemben

Ahogy arról az Index is többször írt már, a belarusz hatóságok a megfélemlítés taktikájára váltottak, miután augusztus első heteiben ráébredtek: több tízezer embert nem lehet egyszerre feloszlatni és bebörtönözni. A börtönök befogadóképessége is limitált.

A rendőrség különleges egységei, az OMON, valamint a szovjet időket idéző nevet viselő titkosszolgálat, a KGB ráállt a tüntetők apránkénti bebörtönzésére, aminek célja a megfélemlítés. 

Vlad is megjárta a börtönt, kilenc napra tették a hűvösre.

Elmondása szerint a az augusztus 6-i tömegtüntetés után álldogált egy buszmegállóban a tiltakozás helyszínétől kb. két kilométerre. A feleségét várta, hogy kocsival felvegye. 

Sejthető volt, hogy a tüntetésről jött, ugyanis a rezsimellenes mozgalom jelképe, a piros-fehér pagonyás zászló volt nála. Egyszer csak megállt egy rendszámtábla nélküli kisbusz, kiugrott öt-hat maszkos, és folyamatos szitkozódás mellett betuszkolták a gépjárműbe. 

Vlad esetéről felvétel ugyan nem készült, de valahogy így kell elképzelni a történteket. 

Vlad fel sem fogta, mi történik, egyszer csak gyorskötöző került a csuklójára, ült egy buszban, miközben fogvatartói válogatott szidalmakkal illették, egyebek közt a pagonyás zászló miatt fasisztának minősítették. 

Elrablói eközben jó sztahanovistákként arról is beszélgettek, hogy aznap már Vlad a tizenötödik ember, akit elfogtak, pedig a csoport napi kvótája tíz ember. 

Az a gyanúm, hogy a hatalom kiadta parancsba, hány embert kell naponta összefogdosni. Pont mint az NKVD a sztálini időkben: megállapítottak egy számot, a végrehajtók pedig megkülönböztetés nélkül vitték börtönbe az embereket

– fogalmazott Vlad.

Vélhetően a hatalom díjazza a szorgalmat, mert időközben a kisbusz hirtelen megállt, a maszkosok pedig megpróbáltak még egy embert elfogni. Ő szerencsésebb volt, sikerült elfutnia. 

Vladot ezután átadták egy másik kisbuszos osztagnak. Ott már a fejét leszorították a padlóra és folytatták a verbális bántalmazást. Vlad erre nem reagált, mindössze kérte, hogy vegyék le gyorskötözőt, mert nem érezte már az ujjait. 

És köszönöm, el is vágták a csomót. Persze az üvöltve anyázást nem hagyták abba.

A kisbusz egy rendőrőrsre vitte, ahol viszonylag kulturáltan bántak vele. Átkutatták, elvették a személyes holmijait, majd többedmagával kivitték az udvarra, ahol két fiatal rendőr őrizte őket. 

Szóba is elegyedtünk a két fiatal sráccal, elbeszélgettünk más témákban. Mindenki tudta, hogy mi történik és mi fog történni, nem volt mit firtatni rajta. Viszont jó fejek voltak, adtak cigit, elvittek a WC-re, sőt, a feleségemet is felhívhattam, hogy elmondjam neki: őrizetbe vettek.

A levegőzést követően azonban folytatódott a jogsértés. Vlad elé raktak egy tanúvallomást, amely hemzsegett a fals állításoktól. Az eljáró rendőr megnyugtatta: 

semmin sem változtat, ha nem írja alá, legfeljebb többet szaroznak vele. 

Alá is írta, hiszen olyan opció, hogy védőügyvédet hívjon, nem volt.

Ezután vizsgálati fogságba került, három napot töltött egy csatornaszagtól bűzlő cellában. Száraz kenyér és kása volt a menün, a szabad eget pedig ez idő alatt egyáltalán nem látta. Vlad ekkor érezte először azt, hogy fél. Nem tudott semmit arról, hogy mi történik a külvilágban, így azt sem, mi van a feleségével és az ötéves kisfiával. A nőket is elkezdték bevinni, ami egyre nagyobb rettegéssel töltötte el. 

Az alábbi felvételen egy terhes nőt rángatnak el.

Az állam gondoskodó ölelése

A Lukasenko-rezsim kegyetlenségéről Kontra Ferencnek egy kisgyerekes nő példája jutott eszébe. Jelena Lazarcsukot szeptember 17-én 4 órakor vették őrizetbe. A hatóságok azonban nem tájékoztatták az őrizetbe vételről sem a nő férjért, sem a húgát. Miután Jelena nem jelent meg 6 óráig a gyerekért, kihívták a gyámügyi hivatalt, amely fogta a hatéves kisgyereket, és beadta állami gondozásba. Az árvaház pedig nem adja vissza a gyereket, mert nem mutatott be semmilyen állami igazolást. Kontra Ferenc szerint ez remekül mutatja a Lukasenko-rezsim kicsinyességét és bosszúszomját, ami az elnök személyéből fakad. Korunk Sztálinja.

Két nap után jött a tárgyalása, melyet a járványhelyzettel indokolva 

skype-on folytattak le.

A hatóságok elővettek egy tanúvallomást ellene, amelyben megint csak fals állítások voltak. Mintha egy sablonszöveg lett volna, ahol csak a helyszínt és a körülményeket kell kicserélni.

A „tanú” persze nem jelent meg. 

Az ítélet gyorsan meg is született: kilenc nap elzárás. 

Lukasenko öröksége: nemzeti öntudatra ébredés és szolidaritás?

Fogságának utolsó hat napját Vlad egy börtönben töltötte el, hét másik emberrel volt egy cellában. Ott sem volt mit csinálni, hat nap alatt kétszer vitték ki őket levegőzni egy negyedórára. Egy könyv volt, amit egymásnak adogattak körbe. Emellett kenyérdarabokkal sakkoztak, és malmoztak. 

Hat nap azonban lehetőséget nyújtott a beszélgetésre. Vlad büszkén mesélte, hogy cellatársai a társadalom más-más szintjeiről érkeztek, de mindenben egyetértettek a történések tekintetében. A 22 és 40 év közötti férfiak között volt gyári munkás, építőmunkás, PR-ügynökségi munkatárs, de olyan is, aki halak belezéséből kereste a kenyerét. Volt, akit ugyanúgy szó nélkül vittek el a maszkosok, volt, akit kérdés nélkül megvertek.

Olyan is akadt köztük, akit két napig előzetes letartóztatásban az udvaron őriztek a hideg betonon. Meg is betegedett, de egy gramm orvosságot nem kapott raboskodása végéig.

A nép és az állam nem ugyanaz

Vlad felhívta a figyelmet, hogy hasonlóan az oroszokhoz és az ukránokhoz, a belaruszok is különválasztják az államot a néptől. Szerinte jelenleg pont ezt bizonyítják a belarusz folyamatok: a nép küzd az állammal. Az emberek egymást segítik, szolidaritásuknak számos példája akad. A tüntetők ügyelnek a tisztaságra, a szemetet összeszedik, még a kukákat is kiürítik, hogy a köztereseknek megkönnyítsék a munkájukat. Koncerteket és találkozókat szerveznek, vitaesteket tartanak.

Közösségi adománygyűjtésekkel segítik azokat, akiket a hatóságok kemény pénzbírsággal sújtottak a tüntetéseken való részvétel miatt. Vlad szerint az emberek immár büszkén vallják magukat belarusznak, mert megmutatták a világnak, hogy kik is ők, és mire képesek. A régi kerékvágásba pedig már nem fognak visszatérni, mert a nép többsége már egy olyan országért dolgozik, amelyben meghallgatják és segítik egymást. 

Vladot szeptember 15-én engedték ki. A börtön kijáratánál a feleségén kívül a munkahelyének törzsvendégei, barátai és önkéntesek várták. Utóbbiak egymást váltva állnak őrt börtönöknél, hogy kávéval és étellel várják a politikai fogságból szabadulókat. A hazajutásban is segítenek, saját kocsijukkal fuvarozzák a börtönt megjárókat.

Vlad mindazonáltal megszenvedte a fogva tartást. Szabadon engedése utáni első napját a székbe roskadva, filmezéssel töltötte. Másnap mozdult ki otthonából.

Szerintem pánikrohamom volt. Minden sarkon rendszám nélküli kisbuszokat vagy rohamrendőröket kerestem, hiába volt fényes nappal. 

A kommunista terrort idézi az is, hogy a hatóságok gyakran csak megfigyelik a tüntetőket, majd később, a nap leszálltával indulnak portyázni értük. Az alábbi videóban a felvételt készítő nő azt mondja, hogy napközben „szolidaritási láncot” alkottak, most meg eljöttek értük.

Kiberpartizánok és az ellenállás módszerei

A Litvániába kitoloncolt Szvetlana Tyihanovszkaját ellenzéki vezető és az elnökválasztás győztese leszögezte: minél jobban meg akarja a hatalom félemlíteni, annál jobban fognak összetartani az emberek. 

A tüntetők azonban jól tudják:

ha erőszakossá válnak, arra a hatalom még brutálisabb eszközökkel válaszol. 

Kontra Ferenc szerint az informatikai szektor is szembeszállt a hatalommal békés, de kényszerítő eszközökkel. Az egyik ilyen a rendfenntartó erők tagjainak a leleplezése. Listára gyűjtötték az erőszakszervezeti dolgozókat, egész pontosan a nevüket, lakcímüket és a beosztásukat. Nem beszélve arról, hogy a maszkok lehúzásával még könnyebben be lehet azonosítani, hogy ki veri az embereket az utcán. 

A rendfenntartóknak van is mitől félniük, mivel – Minszkben legalábbis – tudni lehet, hol laknak. A lakótelepeken általában egy tömbben kapnak lakást, így mindenki tudja, merre lehet találni az állam kiszolgálóit. Ha bántani nem is fogják a rendfenntartókat, könnyen meglehet, hogy felgyújtják az autóikat – fejtegette a nyugalmazott nagykövet. 

A kiberpartizánok közzé is tették az első ezer rendfenntartó adatainak listáját. Le lehet róla kerülni, de ahhoz bizonyítani kell: kiléptek az adott erőszakszervezetből, nem vesznek többé részt az elnyomásban. 

Az ellenzékieknek emellett megvan a módjuk arra is, hogy meghekkeljék az állami szervek honlapjait, feltörjék az elektronikai rendszereket, megakadályozzák a rendőri kifizetéseket, valamint elejét vegyék annak, hogy az elit pénzt lopjon a süllyedő hajóról.

Az állami gyárak munkásai is kiveszik az ellenállásból a részüket – tette hozzá Kontra Ferenc. „Olasz sztrájkot” folytatnak, ami lényegében annyit tesz, hogy nagyon ráérősen dolgoznak. Az ebédszünetet és a cigiszünetet elhúzzák, a gépeket kis ecsettel festegetik, ráérősen dolgozgatnak. Ezzel pedig a maguk módján, békés eszközökkel, de ártanak az államnak.

Pedig el fognak durvulni a tüntetések

Vlad szerint a Lukasenko-rezsim még addig tud kitartani, amíg fizetni tudja a rendszert kiszolgálókat, azaz az állása miatt aggódó közalkalmazottakat és a rendfenntartó szerveket. Vélhetően Minszk erre kapott másfél milliárd dollár hitelt Moszkvától. Ez a pénz azonban előbb-utóbb el fog fogyni, és nem lesz miből pótolni. Ekkor pedig összedől az egész rezsim. 

Kontra Ferenc borúlátóbb volt Belarusz jövőjének tekintetében:

Mindenképpen el fog durvulni a helyzet, ez Lukasenko jelleméből fakad. 

Ha a belarusz elnök úgy érzi, szorul a hurok, könnyen meglehet, hogy megteszi azt, amit a járvány idején kellett volna:

kijárási tilalmat rendel el. A rendelet megsértőivel szemben pedig tűzparancsot léptet életbe.

A Vlad által leírt békés tömeg még nem dobott Molotov-koktélt a barikádokra, mint amikor az ukrajnai Majdan-tüntetések elfajultak. Azt viszont senki sem tudja, hogy ha bevett gyakorlattá válik a civilek elleni lőfegyveres fellépés az utcán, az eddig békés mozgalom miként reagál. Egyelőre erőszakmentesen védekeznek a hatóságokkal szemben. 

Pedig Lukasenko az erőszakhoz fog nyúlni, mert szerinte nem azért kapta a hatalmat, hogy azt csak úgy átadja – hangsúlyozta a magyar diplomata. Egy viszonylag békés átmenet lehetőségére azonban már utalt a belarusz vezető, amit viszont egy alkotmánymódosító referendumhoz kötött. Ennek az volna a célja, hogy az elnöki jogköröket megnyirbálja, mert a teljhatalmat nem akarja átadni egy esetleges ellenzéki utódnak. Ezután jöhet a választás, amelyet már úgy sem nyer meg, aztán talán távozik a politikai porondról. 

Kontra Ferenc azonban erre csekély esélyt lát, és attól tart, Lukasenko előbb-utóbb megpróbálja vérbe fojtani a tisztességes választást követelő mozgalmat.

Az emberek bizalmát már elvesztette, majd hadat üzent a népének.

Belarusz jövője Oroszországon múlik

A nyugalmazott nagykövet elképzelhetőnek találta az Indexnek azt a felvetését, mely szerint ha lövöldözni kezdenek az utcákon, a geopolitikai fontossággal bíró Belaruszba békefenntartás címén azonnal bevonul Oroszország. Innen pedig két út lehetséges:

  • valahogy megnépszavaztatják, hogy Belaruszt beolvasztják az Oroszországi Föderációba,
  • egy átmeneti időszakot követően választásokat írnak ki, melyen a Kremlnek is megfelelő személy került az elnöki székbe.

Az utóbbi pont máris számtalan új kérdést vet fel, de ami biztos, hogy a belarusz ellenzék többször is leszögezte, amit Vlad is hangsúlyozott: tisztességes választásokat akarnak, amelynek eredményét nem fogják kétségbe vonni. Ha a választások tisztességesek. Hogy Oroszország ezt mennyire tudná garantálni, már egy egészen más kérdés. 

(Borítókép: Az elnökválasztás eredménye ellen tiltakoznak Minszkben 2020. szeptember 20-án. Fotó: MTI/AP / TUT.by)