Tüntetnek Katalóniában a függetlenségpárti elnök elítélése miatt

2020.09.28. 18:07

Quim Torra katalán elnököt a spanyol legfelsőbb bíróság másfél évre eltiltotta közhivatal betöltésétől, emellett harmincezer eurós (10,9 millió forint) pénzbüntetést is fizetnie kell. A katalán függetlenségi politikust azért ítélték el, mert nem tett eleget a központi választási bizottság (JEC) utasításának a 2019-es tavaszi parlamenti választásokat megelőzően, és többszöri felszólítás ellenére sem távolíttatta el a középületekről a politikai szimbólumokat a kampányidőszakban.

A választási bizottság szerint a sárga szalagok és transzparensek kihelyezésével, amelyek a 2017-ben bebörtönzött katalán függetlenségi vezetők támogatását jelképezték, az elnök megsértette a közintézményekre vonatkozó politikai semlegesség elvét

A katalán elnököt tavaly decemberben marasztalta el az ügyben a katalán felsőbíróság, ezzel szemben a politikus fellebbezést nyújtott be. A legfelsőbb bíróság ezt a határozatot hagyta most helyben a bírói testület egyhangú döntésével – adta hírül az MTI.

Az ítélet megállapítása szerint Quim Torra „határozottan, ismételten, makacsul” ellenállt a választási bizottság által hozott törvényes rendelkezés betartásának.

Quim Torra távozása után eddigi helyettese, Pére Aragonés veszi át ideiglenesen az immár csökkentett hatáskörű kormány irányítását, amíg a parlament új elnököt választ, vagy előrehozott választásokat rendeznek az autonóm tartományban.

Az elszakadáspárti politikus védője korábban arról is beszélt, hogy kedvezőtlen ítélet esetén készek elmenni az Európai Bíróságra is. A katalán függetlenségpárti szimpatizánsok estére tüntetéseket szerveznek szerte Katalóniában, hogy így tiltakozzanak a legfelsőbb bíróság döntése ellen. Barcelonában a kormányzati palota előtti teret már délután megtöltötték a zászlókkal, transzparensekkel felvonulók, akik a szabadság és függetlenség szavakat skandálták akkor is, amikor az elnök elhagyta az épületet.

A politikus szerint az ítélet újabb bizonyítéka az elnyomásnak, és a fennálló autonómia rendszer korlátainak. Mint mondta, a következő katalán parlamenti választásokra népszavazásként kell tekinteni, és megtiszteltetésnek nevezte, hogy Katalónia elnöke lehetett.

A 2018 májusában hivatalba lépett Quim Torra az első tartományi elnök, akit bírósági döntés foszt meg tisztségétől. Közhivatal betöltésétől rajta kívül eddig egyetlen katalán elnököt tiltottak el, Artur Mast, aki öt éven át, 2016 januárjáig állt Katalónia élén, és aki a bírósági ítélet megszületésekor már nem volt kormányzati pozícióban.



  • Tippek
  • Bankszámla