Hárommilliárd forint értékű kártérítést ítélt meg egy japán bíróság a fukusimai atomkatasztrófa károsultjainak

2020.09.30. 14:55

Egymilliárd jen (mintegy 3 milliárd forint) kártérítés megfizetésére kötelezte egy japán bíróság szerdán a tokiói kormányt, illetve a katasztrófa sújtotta fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokyo Electric Power (Tepco) vállalatot.

A szendai felsőbíróság megállapította az állam és a Tepco felelősségét, amiért nem hoztak megfelelő intézkedéseket a 2011-es katasztrófa megelőzésére. Körülbelül harminc hasonló per indult eddig az országban, de ez az első alkalom, hogy egy felsőbíróság felelősként nevezte meg az államot, ami a szakértők szerint precedensértékű lehet.

A törvényszék kiemelte: az illetékes állami hivatalnak szigorúbb biztonsági intézkedéseket kellett volna előírnia az üzemeltető vállalat számára, ugyanis már egy 2002-es szakértői jelentésben figyelmeztettek arra, hogy a térségben nagy a kockázata egy hatalmas erejű szökőárnak.

A szerdán megítélt egymilliárd jenes összeget a kitelepített 3550 felperes között osztják majd szét, akik a keresetükben ugyanakkor 28 milliárd jent követeltek.

A kormányszóvivő kijelentette, tanulmányozni fogják az ítéletet, utána döntenek a következő lépésekről.

A kabinet korábban azzal érvelt, hogy lehetetlen lett volna előre megjósolni a történteket. A Tepco pedig közölte, már eleget tett meghatározott kártérítési kötelezettségeinek.

A 2011. március 11-i nagy erejű földrengést követő cunami a Fukusima I. atomerőmű három reaktorát is súlyosan megrongálta, és a radioaktív sugárzás következtében a környéken mintegy 160 ezer embert kellett kitelepíteni otthonából, és több mint 50 ezren még mindig nem térhettek vissza.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport