új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  •  Wallace lezárja a 90 perces vitát. Egyben felkonferálja a következőt: az egy hét múlva esedékes alelnökjelöltit, amelyen Mike Pence és Kamala Harris csap össze. 

    Elnökjelölti vita még kettő lesz októberben. 

  • Trump kérdésre sem tette világossá, hogy mit lép az általa eleve „csalárdnak” nyilvánított elnökválasztás után. Biden kimondta, hogy elfogadja az eredményt akkor is, ha nem ő nyer.

  • El fogom fogadni a végeredményt, ahogyan ő is

    – mondta Biden azzal kapcsolatban, hogy Trump perceken keresztül rettegett egy esetleges csalás miatt. Demokrata kihívója szerint Trumpnak

    fogalma sincs miről beszélt,

    amire az elnök már nem nagyon tudott mit reagálni. A vita itt véget ért, ami bizonyára jót tett a végig háttérbe szorított demokrata elnökjelölt önérzetének. 

  • A folyóba dobják őket! ... A kukába dobják őket! Azokat, amelyeken Trump neve van rajta

    – hüledezik Trump, milyen választási visszaélésekről van tudomása. Wallace kérdésére ismételten visszautasítja, hogy rögtön elfogadja a választás eredményét, ha az kedvezőtlen a számára. Az elnök arra biztatja híveit, menjenek el szavazni, és nagyon figyeljenek, mi folyik ott.  Reméli, hogy tisztességes lesz a választás. 

  • Ha nem akartok még négy évig ezekben a hazugságokban élni, szavazzatok!

    – üzente Biden a nézőknek. A téma azzal kapcsolatban jött fel, hogy a napokban Trump arra utalt, hogy egy vereség esetén vonakodna átadnia hivatalát. Trump most is hangoztatta, hogy szerinte nagy a csalás veszélye a választásokon.

  • A vitának egyébként volt olyan pillanata, amikor nemcsak Trump és Biden, hanem Wallace is felemelte a hangját. Ha önök megtehetik, én miért ne tehetném? – vetette oda. Ezzel együtt kiválóan moderál.

  • Biden azt állítja, hogy ha megválasztják, az Egyesült Államok nevében újra aláírná a párizsi klímaegyezményt.

    A megállapodásból Trump 2017-ben léptette ki az országát, azt állítva, hogy a gazdaságnak túl sokba betartani, és amúgy is csak arról szól, hogy az amerikai vagyont elosszák a világ országaiban.

  • A Green New Deal nem az én tervem

    – mondta Biden a vita klímapolitikáról folytatott részében. A demokraták bal szárnyáról érkező, radikális zöldpolitikai stratégiához azonban Bidennek, elmondása szerint semmi köze nincs. Mint fogalmazott, ő „Biden-tervet” támogatja. 

  • Az utolsó téma a választások integritásának kérdése.

    Ez is a koronavírus-járvány következménye. 60-80 millió ember szavazhat idén levélben, de Trump és a republikánusok szerint ez csalásokra ad alkalmat, és a demokraták nyerészkednek ezen politikailag. A demokraták cáfolják ezt. 

    Amerikában elég decentralizált a választási rendszer, táblázatból lehet kinézni, melyik szövetségi államban milyen szabályok érvényesek. Virginiában például már most lehet fülkében előszavazni, Washington fővárosban csak később, Washington államban pedig egyáltalán nem. 

  • Trump is tiszta vizet és levegőt akar, mint megtudjuk. De küzd-e az éghajlatváltozás ellen, hisz-e a tudósoknak? – feszegeti a moderátor. 

    A kérdés a heteken át pusztító kaliforniai erdőtüzek nyomán merült most fel. Szakértők összefüggésbe hozzák ezeket az éghajlatváltozás káros hatásaival. Trump szerint inkább jó erdőgazdálkodásra lenne szükség. 

  • Trump keményen beleszállt Bidenbe azzal, hogy megemlítette a fiát. A demokraták jelöltje, tőle eddig szokatlan módon, indulatosan reagált Trump vádjaira:

    A fiam egy hazai volt! - Trump vs Biden
  • Trump mintha újra elfelejtette volna elítélni a fehér felsőbbrendűség híveit. Wallace-tól kapta meg az erről szóló kérdést. Először úgy felelt, hogy minden, amit lát, inkább a baloldal, és nem a jobboldal műve, aztán visszakérdezett, hogy kiket is kellene elítélnie valójában. A válaszra, hogy a szuprematistákat, így reagált:

    Proud Boys, stand back, stand by, but I’ll tell you what, somebody’s got to do something about Antifa and the left because this is not right-wing problem.

    – mondta. A Proud Boys egy nyíltan erőszakot propagáló neofasiszta szervezet, a felszólítás pedig, hogy a tagjai lépjenek hátra és álljanak készenlétben, borítékolhatóan ki fogja vágni a biztosítékot. 

  • Huntert kokain használat miatt rúgták ki a hadseregtől, majd a világ több pontján szerzett vagyont 

    – támadta le Trump ellenfelét.

    Az elnök azt követően vette elő Biden fiát, Hunter Bident,hogy előkerült a társadalmi olló kérdése. Biden maga kezdte el emlegetni a korábban haditengerészeti szolgálatot ellátó fiát, Hunter Bident. Ez nem volt megfontolt lépés, hiszen korábban Trump éppen azzal támadta Bident, hogy fiával együtt szereztek érdekeltség több külföldi országban, például Ukrajnában. Hunter Biden ráadásul drogproblémáival is a hírekbe került, ezt Trump szintén felemlegette.

    Igen, a fiamnak voltak drogproblémái, mnt sok más embernek ebben az országban. De túl van rajta 

    – fogalmazott a demokrata jelölt. 

  • Melyik oldal forgatja fel Amerikát? A szélsőbal vagy a szélsőjobb? Ki felelős érte? Felelős-e Trump? Felelős-e a balra tolódott Demokrata Párt? 

    Régi kampánytéma. 

    Az Antifa nem szervezet

    – bizonygatta Biden. 

    Trump: 

    Ugyan már! 

  • Rátérnek az elnöki teljesítmény kérdésére. A jelenlegi elnök szerint az demokrata  Obama-adminisztráció – amelyben Biden alelnök volt – hanyagsága miatt neki 128 bírót kellett kineveznie. Biden erre Vlagyimir Putyin orosz elnök bábjának nevezi Trumpot.

    A 128 bírói helyben amúgy semmi meglepő nincs. Mitch McConnell akkori republikánus frakcióvezető és a háta mögött álló szenátusi többség akadályozta meg a kinevezésüket.

  • Ezt Trump vágja Biden fejéhez. Rendfenntartó erőre gondol, a demokrata jelölt nem válaszol.

  • Az igazságszolgáltatás helyzetével folytatódik a vita, ami kényelmetlen fordulatot tartogatott Biden számára. Az elnökjelölt a rendőrségre váró reformról beszélt, amikor Trump nekiszegezte a kérdést:

    Mondj egy olyan rendőr-közösséget, aki támogat téged. Gyerünk, van időnk!

    Ezt Biden kínos hallgatása követte, majd annyit bökött ki:

    Nem. Nincs időnk.

    A demokrata jelölt szerencséjére Wallace ismét rászólt Trumpra, hogy hanyagolja a moderátor szerepét. 

  • Biden bedobja, hogy minden ezer fekete közül egy meghal koronavírus-fertőzés miatt, és ha ez így folytatódik, ötszázból egy lesz az arány.

  • Úgy tűnik, hogy a demokrata kemény mag elégedetlen, a filmrendező Michael Moore legalábbis mintha hiányolná az élt a bideni megnyilvánulásokból.

  • Összevesznek azon, melyikük áll a törvényesség és a rend pártján. Biden feltűnően hozzábiggyeszti az igazságosság szót – ezt várják tőle a szavazói. Legalábbis így gondolhatja. 

    Nem az 50-es években élünk 

    – mondja Biden arra, a jobbára demokraták irányította külvárosokban nem a bőrszín szerinti ellentét a fő probléma

  • Biden kijelenti, hogy rendszerszintű igazságtalanság éri a feketéket az Egyesült Államokban. Szerinte a rendfenntartásban jó emberek dolgoznak, és ha ő elnök lesz, bizottságot állít fel az igazságszolgáltatás átlátható működése érdekében. A tüntetés adekvát válasz, az erőszak nem az – mondja a George Floyd halála utáni tüntetés-sorozatról.

    Wallace kérdésére, hogy támogatja-e a rendőri erők megszüntetését, a demokrata jelölt egyértelmű nemmel válaszol. Ő esélyt akar adni a rendőrségnek, hogy elvégezhesse a feladatát – állítja.

  • A demokrata jelölt türelmesen végighallgatta Trump gondolatmenetét a szélsőbalról és az elnök szerint politikai riválisai által generált etnikai feszültségekről. Trump arról beszélt, hogy több intézményben is ideológiai csoportok gyengítik a rendszert, ami nagyban hozzájárult a most tapasztalható társadalmi feszültség kialakulásához.

    Ez az ember rasszista 

    – zárta volna le a vitát Biden, Trump azonban kitartóan dobja be a szélsőbalos kártyát.

  • Az elnök szerint a legnagyobb baj azokban a városokban van, ahol a vezetés a demokraták kezében van. Trump szerint ellenfele átengedné az irányítást a szélsőbalnak, ahogyan az több nagyvárosban történt.

    Biden szerint békés tüntetésekről van szó, ami a rendőrök egyre brutálisabb fellépése ellen indultak. 

  • Ki sem mered mondani, hogy rendfenntartás, mert elveszítenéd a radikális baloldalt – szegezi Bidennek Trump. Azzal büszkélkedik, hogy az Egyesült Államok rendfenntartó erői Floridától Oregonig kiállnak mellette.

  • Fiatal nőket ölnek meg az utcákon, egyre erősebb a Ku-Klux-Klán

    – ezekkel a vádakkal indított Biden a következő témában. A demokrata jelölt szerint hatalmas szakadékok szelik az amerikai társadalmat. 

    Ez az elnök mindent megtett, hogy kiélezze a faji feszültségeket

    – fogalmazott Biden, akit talán most először hallgatott végig Trump a vita során.

  • A fekete George Floyd májusi halála hetekig tartó tüntetés- és zavargáshullámot váltott ki az Egyesült Államokban. A feketék 90 százaléka általában demokrata szavazó, de jelentős részük olyan államokban él, Kaliforniában, New Yorkban vagy Illinois-ban, amelyről még a Trump-kampánycsapat is azt gondolja, Biden fogja megnyerni. 

    Másutt azonban nagyon sokat jelenthet a feketék szavazata. 

    Biden a rasszizmus szításával vádolja Trumpot, és szerinte rendszerszintű, bőrszín szerinti igazságtalanság uralja az Egyesült Államokat. De a rendőrök zömét tisztességesnek tartja. 

    Trump szerint egy amerikai elnök sem tett annyit a feketékért Abraham Lincoln óta, mint ő. Elnöksége alatt valóban történelmi mélypontra csökkent a feketék munkanélküliségi rátája. Mintegy 12-13 százalék a feketék aránya Amerikában, 40 millió emberről van szó. 

  • Wallace sem tudja fegyelmezni a jelenlegi elnököt: Trump folyamatosan belevág Biden beszédébe, a demokraták jelöltje ezért sokszor elveszíti a fonalat, nem tudja befejezni a mondandóját. 

    Mr. President, please stop! 

    - kéri a moderátor, nem sok sikerrel. 

    Mr. President, please stop! - Trump vs Biden
  • Amikor az ipari termelésről beszélnek, és Ohio, Michigan kerül szóba, ez közvetlen választási harc. Nagyon fontos középnyugati államokról van szó, amelyek valamikor az amerikai autógyártás fénykorában éltek. Bármelyikükön az egész választás múlhat, 2016-ban Trump alig nyerte meg Michigant. 

    A vita maga pedig Ohióban van, 

  • Érdekes megfigyelni a két jelölt stratégiáját: Trump offenzív, folyamatosan Biden felé fordul, neki szánja az üzeneteit, míg Biden negligálja őt, kifelé fordulva a kamerába beszél a választóknak. 

    Donald Trump vs Joe Biden - 2020.09.29.
  • Biden szerint soha nem volt ilyen nagy a mínusz az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokban. Ez fájó pont Trump számára, hiszen

    az elmúlt négy év egyik legfontosabb politikai üzenete a keleti országgal szemben vívott kereskedelmi háború volt.

    Trump azért emelte meg a kínai termékeket sújtó vámokat, mert az elnök szerint a kereskedelmi mérleg meredeken Kína oldalára billen.

    Biden szerint a gazdasági kapcsolatokból továbbra is Peking profitál.