Előd
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Országos vészhelyzetet hirdettek Paraguayban a tomboló erdőtüzek miatt

2020.10.02. 22:36

Országos vészhelyzetet hirdettek pénteken Paraguayban a tomboló erdőtüzek miatt.

A Hoy című helyi lap arról számolt be, hogy a sűrű füst okozta rossz látási viszonyok akadályozták a tűzoltó repülőgépek bevetését. Több mint ötezer tűz tombol az ország több pontján, nagy részüket az ökológiai szempontból értékes nyugati Chaco régióból jelentették.

Legalább egy ember életét vesztette a lángokban.

A tűzvész okát egyebek mellett az aszályra, a hőhullámra, illetve az erdőirtásra vezetik vissza. Joaquín Roa katasztrófavédelmi miniszter szerint ugyanakkor a tüzek nagy része szándékos gyújtogatás eredménye.

A paraguayi kongresszus országos vészhelyzetet hirdetett. Mario Abdo elnök kormánya pedig bejelentette, hogy fontolgatják a nemzetközi segítségkérést. Dolgozhatunk a lángok eloltásán, de nem tudunk úrrá lenni rajtuk eső nélkül, és nem jelentettek komolyabb esőzést – idézte a La Nación című napilap Roát. 

A paraguayi erdészeti hivatal és a tűzoltóság felszólította a lakosságot, hogy ne égessenek szemetet, valamint ne rakjanak tüzet földterületek mezőgazdasági célú felszabadítása végett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport