Nemzetközi vegyifegyver-szakértők vizsgálhatják ki Navalnij mérgezését

Moszkva kérésére a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet kész szakértőket küldeni Oroszországba, de nem értik, hogy a Kreml milyen segítséget vár tőlük.

Kész szakértőket küldeni Oroszországba a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW), hogy segítsenek kivizsgálni Alekszej Navalnij ellenzéki mérgezésgyanús ügyét. Navalnijt Németország szerint egy betiltott idegméreggel mérgezték meg – emlékeztet az MTI.

Az OPCW közölte, hogy október 1-jén kapta meg Moszkva kérését, és tisztázni szeretné, hogy Oroszország milyen jellegű segítséget vár a szervezettől.

Navalnij augusztus 20-án lett rosszul egy Szibériából Moszkva felé tartó repülőúton. A német hatóságok szerint a politikustól vett vértesztek kimutatták, hogy a szovjet időkben gyártott novicsok típusú idegméreggel mérgezték meg. A nyugati kormányok szankciókat vezetnének be Moszkva ellen.

Az OPCW hétfői közleménye szerint a szervezet műszaki titkársága kész elvégezni a kért szakértői vizsgálatot, és kérésre szakembereket is felvonultat.

Az OPCW tagállamai keddi tanácskozásán várhatóan megvitatják a Navalnij-ügyet.

Korábban Oroszország azzal fenyegetőzött, hogy kilép az 1997-es vegyifegyver-tilalmi egyezmény betartatására létrehozott szervezetből. Moszkva azzal vádolta meg az OPCW-t, hogy elfogult a nyugati nagyhatalmak iránt Szíriában, ahol Oroszország katonai támogatást nyújt Basár el-Aszád elnöknek.

Az orosz külügyminiszter szerint a berlini klinika nem talált mérget

Orosz kollégáikhoz hasonlóan a berlini Charité klinika orvosai sem találtak harci méreganyagot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus mintáiban – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az oroszországi európai üzleti egyesület tagjaival hétfőn Moszkvában tartott tanácskozásán. Az orosz külügyminiszter szerint a mérget a német hadsereg laboratóriumában mutatták ki. Hozzátette:

A mai napig nem tudjuk, hogy a franciák és a svédek maguk vettek-e mintát, vagy ezeket a németek bocsátották a rendelkezésükre. 

Kapcsolódó

A Kreml szerint Alekszej Navalnij a CIA kéme

Új moszkvai összeesküvés-elmélet a novicsokos mérgezésről.

Az oldalról ajánljuk

  • Kultúr
Törőcsik Mari üzent a kórházból

Csókoltat mindenkit, de sok alvásra van szüksége.

március 20., 09:49

  • Külföld
Elegük van a szerbeknek a korlátozásokból, kimentek tüntetni

Belgrád egyik főterén több ezren gyűltek össze

március 21., 08:54

  • Külföld
Romániában is több városban is tüntettek a járványügyi korlátozások ellen

Két helyszínen több száz ember vonult az utcákra.

március 20., 20:34

  • Belföld
Schanda Tamás szerint a baloldal érdeke, ha minél többen halnak meg a koronavírus miatt

Közben azért elmondta, hogy a kormány 51 milliárdot költött bértámogatásra.

március 20., 10:50

  • Belföld
Szlávik János: Akár egy magyar vírusmutáns is kialakulhat

A terhes nőknek is javasolja, hogy oltassák be magukat.

tegnap, 07:35