Az amerikai képviselőház feldarabolná az Apple-t, az Amazont, a Facebookot és a Google-t

2020.10.07. 19:58

Mostanra készült el az amerikai képviselőház közel 500 oldalas jelentése, amely a techóriások piaci versenyre vonatkozó visszaéléseivel foglalkozik. A főként demokrata képviselőházi tagok által csaknem16 hónapon át készített jelentés kimondja, hogy a négy vezető technológiai cég visszaél erőfölényével. Véleményük szerint az Egyesült Államok trösztellenes törvényeit is módosítani kellene annak érdekében, hogy a szektor számára nagyobb versenyt biztosíthassanak – írja a Vox

A jelentés bevezetésében a szerzők kimondják, hogy 

egész egyszerűen az történt, hogy azok a korábbi hátrányos helyzetű startupként induló cégek, amelyek megkérdőjelezték és megtörték az akkori status quót, olyan hatalommal bíró monopóliumokká váltak, amilyeneket utoljára az olajbárók vagy a vasútmágnások korában láthattunk. 

A jelentés a megoldást olyan új törvények meghozatalában látja, amelyek lehetővé tennék a cégek feldarabolását, valamint nehezebbé tehetné számukra a kevésbé tőkeerős cégek felvásárlását. Továbbá úgy gondolják, hogy a létező trösztellenes törvényeket is pontosítani kellene, annak érdekében, hogy könnyebben alkalmazhatóak legyenek a technológiai cégekre.  

Jeff Bezos, az Amazon alapítója egy hosszú közleményben válaszolt a vádakra. Ebben elmondja, hogy egy cég piaci dominanciája még nem jelenti a szabad verseny korlátozását. Szerinte cége csupán az amerikai kiskereskedelmi piac 4 százalékát birtokolja, szemben a bizottság által emlegetett 40 százalékkal.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM