Vendel
3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Berlinben durvul a járvány terjedése, szigorítanak a korlátozásokon

000 8RJ2EM
2020.10.07. 14:42

Megszigorítják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló szabályokat Berlinben a hét végétől, mert a fokozottan veszélyesnek ítélt határérték fölé gyorsult a vírus terjedése több belső kerületben.

A szombattól egyelőre október végéig érvényes szabály szerint minden üzletnek és vendéglátóhelynek zárva kell tartania 23 órától 6 óráig. Az ügyeletes gyógyszertárakra nem vonatkozik a szigorítás. Az üzemanyagtöltő állomások is nyitva tarthatnak éjjel-nappal, de nem értékesíthetnek alkoholt szintén 23 órától reggel 6-ig. Ebben az időszakban közterületen legfeljebb öt ember, magánterületen rendezett összejövetelen maximum huszonöt ember tartózkodhat együtt.

„A partizásnak vége” – nyilatkozott az éjszakai életéről világszerte híres német főváros vezetésének – szenátusának – egészségügyért felelős tagja, Dilek Kalayci szerdán a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak, rámutatva, hogy az utóbbi hetekben éppen az éjszakai szórakozóhelyeken terjedt leginkább az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2).

A szociáldemokrata politikus (SPD) elmondta, hogy a járvány első hullámában a berliniek következetesen betartották a járványlassító szabályokat, „de most azt látjuk, hogy alábbhagy a fegyelmezettség, főleg a fiatalok körében, akik azt mondják, hogy ugyan már, nem is olyan szörnyű ez a vírus” – fogalmazott.

Kiemelte, hogy a szabálykövetés útjával szakító fegyelmezetlenek ugyan kisebbségben vannak, „de járvány idején nagyon-nagyon veszélyes lehet egy kisebbség, ha nagyon mobilis”.

A szövetségi kormány hetek óta sürgetett intézkedéseket a járvány megfékezésére a tartományi rangú főváros vezetésénél, és felajánlotta, hogy a hadsereg (Bundeswehr) segít a helyi egészségügyi hivataloknak a fertőzési láncolatok megszakítását szolgáló kapcsolatkutatásban. A SPD, a párttól balra álló Baloldal (Die Linke) és a Zöldek koalíciója elhárította a felajánlás, és hetekig tartó vitával érlelte ki az új járványlassító szabályokat. A döntés elhúzódásáért országszerte bírálták a berlini városvezetést, és több tartományban megtiltották a járványügyi szempontból kockázatos berlini kerületekből érkezők belépését.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) négy kerületet (Friedrichshain-Kreuzberg, Mitte, Neukölln, Tempelhof-Schöneberg, ) sorol a kockázatos területek közé. A legrosszabb a helyzet Neuköllnben, ahol az utóbbi hét napon százezer lakosra vetítve 78,9 fertőzöttet azonosítottak.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok megállapodása szerint akkor kell pótlólagos járványlassító intézkedéseket kell tenni, ha az utóbbi hét napon regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma meghaladja a százezer lakosonkénti ötvenet.

Az RKI szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 2828 új fertőzöttet regisztráltak, a teszttel igazolt esetek száma így 306 086-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma 16-tal emelkedett, 9562-re. A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga 1,08-on áll, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 108 embernek adja át a vírust.

(Borítókép: Tobias Schwarz / AFP)