Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Korlátozni kell a nem koronavírusos betegek ellátását Iránban

2020.10.09. 22:51

A koronavírusos megbetegedések miatt Irán kórházai már nem tudják fogadni az egyéb betegeket, kivéve a sürgős eseteket – jelentette be pénteken az egészségügyi minisztérium illetékese.

„A koronavírusos páciensek nagy száma miatt a kórházak csak sürgős esetben vesznek föl más fekvőbetegeket a további értesítésig” – közölte Iradzs Harircsi miniszterhelyettes a sajtóval. A Mehr félhivatalos hírügynökség szerint a rendelkezés az egész országra vonatkozik, nem csak a fővárosra, ahol a legsúlyosabb a helyzet. Bejelentették azt is, hogy a katonai kórházak ezután civil koronavírusos betegeket is fogadnak.

Teheránban a járvány miatt már vesztegzárat hirdettek ki. Október 3-ától bezárták az iskolákat, mecseteket, üzleteket, éttermeket és más helyeket egy hétre, és ezt a rendeletet pénteken egy újabb hétre kiterjesztették, valamint szombattól kötelezővé tették a maszk viselését minden közterületen, nem csak a zárt helyiségekben.

A közel- és közép-keleti térségben Iránt sújtja leginkább a járvány. Az egészségügyi minisztérium pénteken a koronavírus okozta 210 új halálesetről adott hírt, amivel az összesített számuk 28 098-ra emelkedett. A hivatalosan megállapított fertőzöttek száma 492 378. Az állami televízió felvételt mutatott be arról, hogy a főváros környékén nagy számban új sírhelyeket ástak egy temetőben a halálos áldozatok elhantolására.

Haszan Róháni iráni elnök „kegyetlen, terrorista és inhumánus” döntésként jellemezte az előző nap bevezetett újabb, a bankszektort sújtó amerikai szankciókat, amelyek – mint mondta – akadályozzák gyógyszerek és élelmiszer külföldi beszerzését. Washington szerint a büntető intézkedések nem vonatkoznak gyógyszer és élelmiszer iráni importjára.