Orsolya
5 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Gépfegyverrel lövöldözött, majd öngyilkos lett egy férfi Zágrábban

2020.10.12. 16:23

Gépfegyverrel nyitott tüzet egy férfi hétfőn reggel a zágrábi Szent Márk téren a kormány épülete előtt, az  egyik őrt álló rendőr megsebesült – jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT).

Az elkövető elmenekült a helyszínről – ahol a parlament, az alkotmánybíróság épülete is található –, ám a rendőrség később azt közölte, hogy

a férfi öngyilkosságot követett el.

A sebesült 31 éves rendőrt több lőtt sebbel szállították kórházba, de orvosai szerint állapota stabil. A miniszterelnök nem tartózkodott a kormány épületében, szemtanúk szerint a parlament épületét viszont pánikszerűen hagyták el képviselők.

Sandra Bencic, a Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos-zöld szövetség parlamenti képviselője az N1 kereskedelmi hírcsatornának riadtan úgy nyilatkozott: nem érti, hogy lehet, hogy a város bármely részén – nem csak ott, ahol a kormány és a parlament épülete van – bárki gépfegyverrel felszerelkezve sétál fényes nappal, reggel, amikor a legnagyobb a forgalom.

Sajtóhírek szerint az ismeretlen elkövető gyalog érkezett a térre, ahol elkezdett lövöldözni, majd futva elmenekült a helyszínről. A rendőrök egy kilométerrel odébb találták meg, közlésük szerint önkezével vetett végett életének.

A belügyminisztérium későbbi közlése szerint az elkövető egy 22 éves, közép-horvátországi, kutinai férfi volt, a rendőrség korábban nem ismerte. A reggeli hírekkel ellentétben a rendőrön nem volt golyóálló mellény, ezért sebesülései súlyosak. Egy másik rendőr is rész vett a lövöldözésben, ő többször is rálőtt az elkövetőre, aki ezután elfutott a helyszínről. A rendőrség ezután nagy erőkkel indult a keresésére.

A fiatal férfi a merénylet után bejegyzést tett közzé közösségi oldalán, ahol azt írta:

elég volt az átverésből és az emberi értékek következmények nélküli, könyörtelen sárba tiprásából.

A Jutarnji List című horvát napilap arról cikkezett, hogy a fegyvert az elkövető apjától szerezhette, aki háborús veterán. Bár az indíték egyelőre ismeretlen, valószínűleg politikai jellegű lehetett – olvasható a lapban.

A fiatal férfi ritkán tett közzé bejegyzést a Facebook-oldalán. Egy két évvel ezelőtti fotón fapuskával pózol fehér öltözékben egy havas tájon. Fehér sasnak nevezi önmagát, aki szülőföldjét védi. Egy másik fotón a délszláv háborúban elesett honvédők emlékműve előtt áll, a Horvát Jogpárt saját fegyveres erejének, a HOS veteránjainak címerével fekete pólóján. A fotó fölé azt írta: gyertyát gyújt és reggelig imádkozik a szebb jövőért és a józan észért.

Egy másik bejegyzésében arról panaszkodik, hogy fizetéséből vett egy farmernadrágot, és némi aprója is maradt rágógumira. A fotón egyik kezében a nadrágot tartja, a másikban némi aprópénzt.

Ismerősei szerint az elkövető mindig jókedvű volt, szeretett viccelődni, és nagy környezetvédő hírében állt. Középiskolát végzett, nemrég kezdett el dolgozni, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármire is készülne – mondták hitetlenkedve szomszédai.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport