Farkas
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Varázsfuvola helyett vírusriadó Kolozsváron

2020.10.13. 18:20

Varázsfuvola helyett vírusriadó címmel tudósít a kolozsvári foter.hu, az erdélyi város operaházában kialakult helyzetről. Aggasztó tempóban terjed a kór a Kolozsvári Magyar Operánál, ahol a múlt csütörtökön még négy esetet jelentettek, írja a lap a román kolozsvári hírekre hivatkozva. Mára harminc fertőzöttről tud a helyi média, értesüléseik szerint az intézmény két munkatársát intenzív osztályon ápolják. 

Szép Gyula, az operaház igazgatója a kolozsvári magyar rádiónak adott interjúban azt mondta, hogy öt alkalmazott megbetegedéséről tud, a többiről ő is a sajtóból értesült, tehát egyelőre nem tudja megerősíteni, hogy ilyen magas lenne a fertőzöttek aránya, és a munkatársak állapotáról sincsenek információi. 

A megyei felügyelőség rendeletének értelmében október 12-től legalább tíz napig szünetel az előadóintézmények működése. Az igazgató viszont azt nyilatkozta, hogy saját hatáskörében intézkedett, a Kolozsvári Magyar Operában már egy héttel korábban október ötödikétől minden leállt, a művészek otthon gyakorolják az aktuális repertoárt.

A Kolozsvári Magyar Operában október 3-án és 4-én játszották Mozart Varázsfuvoláját, ezután több előadásra nem került sor. A korábban megvásárolt jegyek online és az opera pénztárában is visszaválthatók – mondta Szép Gyula. 

Az operaház sem saját honlapján, sem a közösségi oldalán nem közöl információkat a kialakult helyzetről, a Facebookon mai posztjukban is még a Varázsfuvoláról írt recenziót közlik, amelyben többek között ez áll: „Az előadásban ízelítőt kaphattunk a világban jelenleg uralkodó járványról, de megjelent benne a szerelem és varázslat motívuma is.” 

Az Opera 2020/2021-es évadát W. A. Mozart Varázsfuvolájával indította. Az előadásban ízelítőt kaphattunk a világban...

Közzétette: Kolozsvári Magyar Opera – 2020. október 13., kedd