A nullás vércsoportúak ellenállóbbak a koronavírussal szemben?

A nullás vércsoportúak kisebb eséllyel fertőződnek meg a koronavírussal, ha mégis, akkor kisebb eséllyel válik súlyossá a betegségük – írta meg a CNN.

A Blood Advances nevű szaklapban megjelent eredmények újabb jelei annak a felismerésnek, hogy keveset tudunk a vércsoportok szerepéről az emberi szervezetben. A már bizonyított vércsoportdiéta mellett a vércsoportok szerepet játszhatnak a fertőzés iránti fogékonyságban és a betegség lefolyásának súlyosságában egyaránt.

A cikk által idézett dán tanulmány szerint közel 7500 igazolt fertőzött között csak 38 százalékban találtak nullás vércsoportúakat, holott a 2,2 millió nem tesztelt dán állampolgár közel 42 százaléka tartozik ebbe a vércsoportba. A-vércsoportú a fertőzöttek 44 százaléka, míg a szélesebb populációnak csak a 42,4 százalékát teszik ki. Bár az eltérés nem tűnik jelentősnek, a két csoportot egymással összehasonlítva már jelentős a különbség.

A cikk szerzőinek rangidőse, Torben Barington szerint azért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az eredményekből, mert 

nem tudjuk, hogy a nullás vércsoport ad egyfajta védettséget, vagy a többi vércsoport rendelkezik valamifajta sebezhetőséggel a vírussal szemben.

A másik idézett felmérés egy kanadai kutatás, amelyben 95 súlyos beteg koronavírus-fertőzöttet vizsgáltak. Az intenzív osztályra kerültek között A- vagy AB-vércsoportúak 84 százaléka szorult lélegeztetőgépre, míg a nullás és B-s társaiknak 61 százalékuk. Az előbbiek hosszabb ideig, 13,5 napig maradtak intenzív osztályon, az utóbbiak már 9 után távozhattak.

A CNN által megkérdezett, a szerzőktől független szakértő, a baltimore-i Johns Hopkins egyetemen dolgozó Amesh Adalja azt mondta:

Úgy vélem, elég adatunk van már ahhoz, hogy felállítsunk egy hipotézist, amely jó eséllyel be is bizonyosodik. De ehhez még kell némi tudományos kutatás.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

március 3., 09:41

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Csaknem négy év letöltendőt kapott az állatkínzó, aki három óra szenvedésre ítélte a kutyáját

A férfi engedély nélkül tartott fegyverével kétszer is meglőtte kutyáját, majd hagyta szenvedni a szerencsétlen állatot.

március 2., 12:12

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25