Bezárnak egy párizsi mecsetet a lefejezett tanár elleni uszítás miatt
A radikális iszlamistákkal szemben meghirdetett kemény fellépés jegyében Gérald Darmanin francia belügyminiszter bejelentette, hogy hat hónapra bezárják a Párizs közeli Pantin mecsetjét. Az 1500 fős közösséggel rendelkező mecset a vádak szerint napokkal a 47 éves Samuel Paty kivégzése előtt a tanár ellen uszító videót posztolt a Facebookon.
A történelemtanár bűne az volt, hogy a szólásszabadságról tartott óráján különféle humoros rajzok között két Mohamed-karikatúrát is bemutatott diákjainak, miután szólt a muszlim vallású diákoknak, hogy nyugodtan menjenek ki a teremből, ha kényelmetlenül éreznék magukat.
Az állampolgársági kérdésekért felelős belügyminiszteri küldött, Marlène Schiappa kedden arról tárgyalt a Facebook, Twitter és Snapchat vezetőivel, miként lehet keményebben harcolni a minisztérium által „kiberiszlamizmus”-nak nevezett jelenség ellen.
Francia politikusok többször hangsúlyozták, hogy a bestiális gyilkosságnak új lendületet kell adnia a jogi szabályozáshoz, hogy a közösségi médiát el lehessen számoltatni szélsőséges tartalmakért. A gyilkosságot ugyanis online gyűlöletkampány előzte meg az oktató és az iskola ellen, amelyet a mecset is megosztott a felületein. A kampányt az egyik – az órán részt nem vevő diák apja indította, akit négy diákkal és 12 további gyanúsítottal együtt a rendőrség őrizetbe vett.
- Budapest, IX. kerület Pápay István utca 5.
- Alapterület 72 m2 Szobák 1+2 db Vételár 65,38 M Ft
- Budapest, eladó lakás
- Alapterület 73 m2 Szobák 3 db Vételár 69,5 M Ft

Rovataink a Facebookon