Katalin
-2 °C
3 °C

Horvátországban jön az átszámítva kétszázezres állami fizetés

2020.10.20. 16:56

Horvátország újabb, a munkahelyek megőrzését célzó gazdaságélénkítő csomagot tervez a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására – közölte kedden Andrej Plenković horvát kormányfő sajtótájékoztatóján. A politikus kiemelte, az első intézkedés a rövidített munkaidőre vonatkozik. Az eddigi ötven százalék helyett hetven százalékkal is csökkenthető a munkaidő, az állam által támogatott bérkompenzáció pedig 2000 kunáról (96 500 forint) 2800 kunára (135 000 forint) emelkedik.

A második intézkedés a mikro-, kis- és közepes vállalatokat támogatja. Ezeknek a vállalatoknak a dolgozói 2000-től legfeljebb 4000 kunáig (193 000 forint) terjedő fizetést kapnak az államtól attól függően, hány százalékkal esik vissza a munkáltató forgalma a tavalyi évhez képest – magyarázta a kormányfő, hozzátéve, hogy a vállalatok mentesülnek az adó- és járulékfizetés alól is. A támogatásokat azok a cégek vehetik igénybe, amelyeknek legalább 40 százalékkal esik vissza a forgalma 2019-hez képest.

A rendelet főleg az utasszállító cégeket, valamint az turizmusban, a vendéglátóiparban, a kultúrában és a szabadidős szolgáltató ágazatban dolgozó vállalkozókat érinti, továbbá azokat, akiknek a válságstáb döntése miatt be kellett, vagy be kell majd zárniuk.

A kormányfő jelezte: a gazdaságélénkítő csomag értéke 300-350 millió kuna (14-17 milliárd forint), a támogatásokat pedig december 31-ig lehet igénybe venni.

Emlékeztetett továbbá, hogy ebben az évben a munkahelyek megőrzésére 6,85 milliárd kunát költött az állam, az év végéig pedig az összeg meghaladja a 7,2 milliárd kunát.

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint egy nap alatt 890-nel nőtt és elérte a 26 863-at az azonosított fertőzöttek száma. Nyolc ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma így 382-re nőtt. Kórházban 574 beteget ápolnak, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.

Szlovénia

A szomszéd Szlovéniában a kormány által kedden közzétett adatok szerint hétfőn 794-gyel 14 472-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Két beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 123-ra nőtt. A diagnosztizált betegek közül 313-an vannak kórházban, közülük 56-ot ápolnak intenzív osztályon.

Az országban éjféltől éjszaki kijárási tilalom lép életbe.

Kapcsolódó

Franciaországban életbe lépett a koronavírus miatti kijárási tilalom

Este kilenc és reggel hat között több nagyvárosban nem lehet utcára menni alapos indok nélkül.