Taksony
-2 °C
3 °C

Újra lesz magyar alpolgármestere Kolozsvárnak

2020.10.21. 17:45

A jelenlegi alpolgármester újraválasztására Emil Boc polgármester tett javaslatot az önkormányzati képviselőtestület tagjainak eskütétele utáni első tanácsülésen – írja a romániai magyar szó. Oláh Emese mellett húszan szavaztak a jelenlévő 25 tanácsos közül.

Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke a lapnak elmondta, hogy a múlt héten tárgyalt Emil Boc politikussal, aki nem felejtette el, hogy nyolc évvel ezelőtt a Romániai Magyar Szövetség segítségén múlott, hogy az akkori Demokrata Liberális Párt egy törékeny többséget tudott kialakítani a helyi tanácsban. 

Oláh Emese, politikusi profilján az eskületétel után többek között ezt írta:

Mi, az RMDSZ-frakció tagjai, készen állunk egy újabb mandátum során Kolozsvárt és a kolozsvári magyarok érdekeit képviselni!

Ma reggel tanácsostársaimmal - Fugel Edinával, Rácz Béla Gergellyel és Rácz Levente Zsolttal - letettük a hivatali...

Közzétette: Oláh Emese – 2020. október 21., szerda

Oláh Emese jogász. Az önkormányzati vezető 2012-től tölt be helyi tanácsosi pozíciót, valamint 2018-tól az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke. 2006-tól tagja a Szövetségnek.