Gyöngyi
4 °C
13 °C

Megjelentek a szúnyogok az Antarktiszon

2020.10.23. 20:26

Már az Antarktiszt sem javasolhatjuk úti célként azok számára, akik biztos szúnyogmentes kikapcsolódásra vágynak. 

Az MTI szerint Alekszandr Klepikov, a déli-sarkvidéki orosz expedíció vezetője pénteken az Interfax hírügynökségnek jelentette, hogy az Antarktisz-turisták által kedvelt György király-szigeten is megjelentek a vérszívók.

Alekszandr Klepikov szerint ez az emberi tényező következménye: a regionális körülményekhez képest aránylag enyhe klímájú György király-szigeten – ahol hét ország tart fenn megfigyelőállomást – sok a turista is. A patakok és a folyók hőmérséklete ezen a vidéken nyáron három, télen mínusz öt fok körül mozog.

A közönséges szúnyog eddig ismeretlen volt az Antarktiszon; csak a szárnyatlan változata honos.

Az orosz expedíció vezetője jelezte, hogy a nemzeti sarkvidéki programok vezetői tanácsának kezdeményezésére megkezdődött a helyzet tanulmányozása és annak az eljárásnak a kidolgozása, milyen módon ejthetik csapdába a vérszívó rovarokat.

Alekszandr Klepikov beszámolója szerint az orosz Bellingshausen állomás egyik épületét fertőtleníteni kellett a szúnyogok megjelenése miatt.