Virág
0 °C
2 °C

Trump és Biden is kínai bizniszekkel tartalékol

GettyImages-1228846981
2020.10.23. 18:17
Van, amiben Donald Trump és Joe Biden is egyetért: ha szükséges, erővel kell elnyomni Kína nagyhatalmi törekvéseit. A két jelölt egymásra licitálva ígér keményebb Kína-politikát, az ázsiai ország így az elnökválasztási kampány abszolút mumusává vált.

Dübörög az amerikai választási kampány, és ebben az elnökjelöltek vagyoni helyzete, valamint az Egyesült Államok nagy riválisa, Kína egyaránt kiemelt témának számít. Nem csoda, hogy nagy figyelmet keltett az a szerdán megjelent hír, miszerint Donald Trump bankszámlát nyitott Kínában. Ez az amerikai elnök adónyilvántartásának elemzéséből derült ki, ráadásul az információ nem szerepelt a nyilvános pénzügyi beszámolóban. A számla a Trump International Hotels Management nevén van; a vállalat 2013 és 2015 között 88 561 dollár adót fizetett az ázsiai országban; ez több mint 36 millió forintnak felel meg.

Mindez nem csak azért kínos Trump számára, mert eközben folyamatosan próbálja felhívni a figyelmet riválisa, Joe Biden demokrata jelölt gyanús külföldi üzleteire. Az elnökválasztási kampányban egymásra licitálnak a jelöltek, melyikőjük lépne fel keményebben Pekinggel szemben – márpedig pénzügyi érdekeltségei miatt a republikánus elnök Kína-politikája is megkérdőjelezhető.

Évek óta húzódó ügy 

Valójában már a 2016-os elnökválasztás idején téma volt, hogy a Pekinggel szemben keményebb politikát sürgető republikánus jelölt egyben komoly üzleti érdekeltséggel van jelen az ázsiai országban. Pár nappal a megválasztását követően jelent meg a hír, miszerint több mint tíz év jogi hercehurca után Kínában bejegyezték a TRUMP védjegyet, ezzel a frissen megválasztott elnök vállalkozása előtt megnyílt az út az ázsiai piac előtt.

Az akkor megjelent hírek alapján húsz-harminc kínai városban épültek volna Trump-hotelek, az elnök azonban az összeférhetetlenség miatt – ideiglenesen – kénytelen volt nyilvánosan lemondani ERRŐL.

Bebiztosította üzleti érdekeltségeit Donald Trump lánya, Ivanka is. A most 38 éves üzletasszony divatmárkájának szerzett tizenhat védjegyet az ázsiai országban. Erről a hatóságok egyetlen nappal azt megelőzően döntöttek, hogy édesapja tanácsadójaként és egyben amerikai kormánytisztviselőként ez összeférhetetlenségi aggályokat vetett volna fel. A Forbes üzleti magazin szerint 2019 áprilisáig összesen 41 védjegyet jegyeztek be Ivanka Trump cégének Kínában, a hatóságok pedig 40 százalékkal gyorsabban döntöttek kérelmeiről azt követően, hogy apja 2017 januárjában bevette az ovális irodát.

Eközben Ivanka Trump férje, Jared Kushner családja is megvetette a lábát az ázsiai országban. Még 2017-ben kapta fel a sajtó a hírt, hogy az elök vejének nővére, Nicole Kushner kínai befektetőket keresett egy New Jersey-be tervezett ingatlanprojekthez. A Pekingben és Sanghajban tett látogatások során amerikai vízumot ígért 500 ezer dolláros beruházásokért cserébe, amiért később bocsánatot kellett kérnie.

A Biden család is jó eséllyel számíthat a kínai kapcsolatra – a demokrata jelölt veresége esetén is. Épp a múlt héten írt arról a New York Post bulvárlap, hogy Joe Biden fia összekötőként vállalt szerepet több kétes keleti üzletben is. A lap birtokába került levelezésekből kiderül: 

Hunter Biden Kínában évi tízmillió dolláros díjazásért dolgozott, ráadásul a meglehetősen problémásnak számító CEFC China Energy vállalattal állt üzleti kapcsolatban.

A pekingi kormánnyal zavaros kapcsolatban álló cég a világ több pontján, például Csehországban is befektetett, majd idén márciusban végül csődöt jelentett. 2017-ben azonban a kínai vállalat még prosperált, a most nyilvánosságra hozott levelezésekből pedig kiderül, hogy a Biden család is meglátta benne a lehetőséget.

Joe Biden kínai kapcsolatai egyébként jóval messzebbre, 2001-re nyúlnak vissza. Erről a The New York Times írt hosszabb elemzést; a lap szerint Biden akkor a szenátus külügyi bizottságának tagjaként látogatott az ázsiai országba, ahol az Egyesült Államok és Kína kapcsolatainak előmozdítására szólt a mandátuma. Korábbi beosztásának köszönhetően a demokrata jelölt régóta jó pekingi kapcsolatokat ápol, amit Barack Obama alelnökeként is kamatoztatott. Így került a képbe Hunter Biden, aki 2013-ban apjával tartott egy hivatalos kínai látogatásra. Akkor találkozott a Bank of China állami bank egyik leányvállalata, a BHR Partners képviselőjével, az ifjabb Biden pedig utóbb a vállalat igazgatótanácsában kapott pozíciót. A Fox News amerikai hírtelevízió honlapjának egy korábbi cikke szerint ennek köszönhetően 1,5 milliárd dolláros üzletet kötött a Bank of Chinával. 

(Borítókép: Morry Gash-Pool/Getty Images)