Örmény foglyok kivégzéséről tanúskodik két videó, vizsgálják a háborús bűncselekmény tényét

2020.10.24. 17:04

Nyilvánosságra került két videó, amelynek a tanúsága szerint azeri katonák elfognak és kivégeznek két katonai egyenruhás örmény férfit – derül ki a BBC cikkéből.

Az első videóban az elfogást lehet látni, a másodikban pedig a két örmény golyó általi kivégzése látható.

Az örmény hatóságok azonosították a két áldozatot, a 25 esztendős Juri Adamjant és a 73 éves Benik Hakobjant. Azerbajdzsán azonban hamisnak minősítette a videók tartalmát.

A BBC meggyőződött a felvételek valódiságáról. Eszerint a két videót Hadrutban forgatták, amely város Hegyi-Karabah déli részén, Füzuli közelében található, és ahol intenzív harcok zajlanak.

Valószínűleg valamikor október 9. és 15. között rögzítették őket. Azerbajdzsán bejelentette, hogy Hadrutot október 9-én elfoglalták, viszont később kiderült, hogy bár stratégiai fölénybe kerültek a város környékén, október 12-én továbbra is heves összecsapások folytak a város irányításáért.

Az Európa Tanács a két videó miatt vizsgálatot rendelt el emberi jogi visszaélések gyanújával.

Szeptember 27-én robbantak ki a harcok. A terület nemzetközileg Azerbajdzsán részeként van elismerve, de facto azonban örmény irányítás alatt áll. Az összecsapások gyorsan nagyszabású konfliktussá fajultak. 

Bár október 10-én és 18-án is tűzszünetet hirdettek, a harcok nem értek véget, és most már ötezer körül jár a halálos áldozatok száma. Több tízezer embernek kellett elmenekülnie a lakóhelyéről.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport