Heves abortuszpárti tüntetések Lengyelországban

Több lengyel városban, például Varsóban is közlekedési csomópontokat torlaszoltak el hétfőn, és megbénították a forgalmat az abortuszpárti tüntetők – adta hírül Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója. Rongálásokról és sérültekről is érkezett híradás. A tiltakozó tömegek a lengyel alkotmánybíróság beteg magzatok művi vetélését tiltó döntése miatt vonultak az utcákra. 

A gyalogosan demonstrálók mellett az abortuszpárti mozgalom jelképeivel ellátott autókkal is segítettek a forgalom megbénításában, illetve számos helyen vörös festékkel öntötték le az úttestet. A tömeget főleg fiatalok alkották, akik a „Nők háborúja”, „Nők forradalma”, „A kormány nem magzat – eltávolítható”, „Az én testem – az én döntésem” feliratú transzparenseket tartottak, emellett feltűntek a melegjogi és az anarchista mozgalom jelképei is.

A varsói tiltakozók egy része este az alkotmánybíróság, majd a kormányzó Jog és Igazságosság székhelye elé vonult. A fővárosban délután két tiltakozó nőt egy autó elütött, melynek sofőrje elhajtott a helyszínről. Az egyik nőt könnyű sérüléssel kórházba szállították. 

Az esti órákban már zavargások is kialakultak az egyik belvárosi templomnál. Itt a bejáratánál imádkozó, a radikális nemzeti körök híveiből álló csoportot több forrás szerint a rendőrségi kordon másik oldaláról a baloldali tüntetők üvegekkel, petárdákkal dobálták meg, többen megsérültek. A rendőrség könnygázt vetett be. Varsó más részein a demonstrálók rendőrautóknak állták útját és lefújták azokat festékkel. 

Abortuszpárti tűntetők közlekedési csomópontokat zártak le Varsóban és több lengyel városban
Fotó: Agencja Gazeta / Reuters

A tömeges tüntetéseket a szombattól érvényes gyülekezési tilalom ellenére szervezték meg. Waldemar Kraska egészségügyiminiszter-helyettes egy tévéinterjúban „biológiai bombának” nevezte a járványhelyzetben összegyűlt óriási tömeget.

Vasárnap egyes szélsőséges csoportok több helyen megzavarták az ünnepi szentmiséket, illetve számos templom falát az „Abortusz OK” jelszóval firkálták össze, valamint sértegették a híveket és a papokat. Ezenfelül Poznańban megrongálták Szent II. János Pál pápa emlékművét. A történtek után Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, főügyész ügyészi felügyeletet rendelt el a vonatkozó büntetőjogi eljárások felett.

Kapcsolódó

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41

  • Külföld
Szijjártó: Magyarország nem akar ellenségeskedést Kelet és Nyugat között

Brüsszelben tartanak kétnapos ülést a NATO-tagországok külügyminiszterei.

március 23., 18:16