Norvégiában is kötelező lesz a vendégmunkásoknak a karantén

Norvégia szigorítja a gyülekezésre és a külföldi munkavállalók belépésére vonatkozó szabályokat, miután nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma – idézte az MTI Erna Solberg miniszterelnök bejelentését, aki szerint országának jobban kell ellenőriznie a vírus terjedését, miután Oslóban és a kevésbé járvány sújtott norvég térségekben is a fertőzöttek számának növekedését jelentették. 

Ezért a kormány elrendelte, hogy 200 helyett csak 50 fős beltéri rendezvényeket engedélyeznek, és a korábbi húsz helyett csak öt vendéget hívhatnak meg otthonukba a norvégok. Ott, ahol beltéren nem tartható a szociális védőtávolság, kötelező lesz maszkot viselni. Eddig csak a tömegközlekedési eszközökre vonatkozott a korlátozás. 

Döntöttek arról is, hogy

OKTÓBER 30-TÓL, PÉNTEKTŐL TÍZNAPOS KÖTELEZŐ KARANTÉNT ÍRNAK ELŐ A JÁRVÁNYÜGYI SZEMPONTBÓL KOCKÁZATOSNAK TARTOTT UNIÓS ORSZÁGOKBÓL ÉRKEZŐ MUNKAVÁLLALÓKNAK.

 Az 5,4 milliós lélekszámú Norvégiában a közegészségügyi intézet adatai szerint a múlt héten 1290 új típusú koronavírussal fertőzöttet diagnosztizáltak, szemben az előző heti 941-gyel. Júliusban a heti új fertőzöttek száma 53-ra esett vissza.

Az MTI felidézte, hogy Solberg márciusban bezáratta az iskolákat, éttermeket, sportrendezvényeket és egy sor köz- és magánintézményt, majd a következő hónapokban   fokozatosan  enyhített a korlátozásokon. Norvégia reményei szerint 2021 első felében kezdheti meg a védőoltások beadását a koronavírus ellen – mondta a kormányfő pénteken.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41