Ez a poszt a következő Percről percre része:

Bécs terror után

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Éppen sajtótájékoztatót tart Bécsben Karl Nehammer osztrák belügyminiszter a biztonsági szervek vezetőivel. Nehammar elmondta, a hétfői terrortámadás négy emberéletet követelt, a súlyos sérüléssel kórházba szállított, 28 éves rendőr állapota stabil. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint összesen 22 sérültje van a merényletnek. A belügyminiszter megerősítette, hogy teljes erőkkel nyomoznak az elkövetők után, az osztrák rendőrség eddig 14 embert tartóztatott le. 

  • Az osztrák kancellár koszorút helyezett el a Bécs belvárosában elkövetett merénylet helyszínén, a Seitenstettengasse utcai zsinagóga közelében.

  • A Bécsi Egyetem terrorizmus szakértője, Nicolas Stockhammer adott interjút a svájci Neue Zürcher Zeitung napilapnak. Ebben elmondta, lehetett számítani a terrortámadásra, szakmai körökben ugyanis Bécsről és Grazról is potenciális célpontként beszéltek. Ennek ellenére az osztrák főváros könnyű célpontnak számított, mivel más európai fővárosokhoz képest ott alacsonyabb volt a biztonsági szervek készenléte.

    Pedig Bécs vonzó célpont a terroristák számára, mivel számos nemzetközi szervezet székháza a városban található

    – fogalmazott Stockhammer. Azt ugyanakkor hozzátette, a muszlim kisebbség állandó megfigyelés alatt áll, ezért szerinte a hétfő esti támadássorozat „kívülről érkezett″. A szakértő szerint ugyanakkor problémát okoz az Ausztriából korábban az Iszlám Államba távozott, majd visszatért mintegy száz osztrák állampolgár is.

    A svájci lap kérdezte az európai biztonsági helyzetről is, Stockhammer ezzel kapcsolatban leszögezte: egész Európában várhatóak újabb merényletek.

    A koronavírus-járvány viszont csökkenti a veszélyt, a kijárási korlátozások segítik a biztonsági szervek munkáját.

    A szakértő elmondta, valószínűleg a hétfői támadást is későbbi időpontra tervezték a támadók, azonban a keddtől életbelépő járványügyi intézkedések miatt előrébb hozták az akciót.

  • Szlovákiából származhat a fegyver és a lőszer, amit a hétfői bécsi terrortámadás elkövetője használt - állítja a heute.at osztrák hírportál. Roman Mikulec szlovák belügyminiszter a TV Joj kereskedelmi televíziónak megerősítette az értesülést.

    Olyan információm van, miszerint nálunk (Szlovákiában) járhatott a támadó, illetve a tettesek egyike, és lőszervásárlás iránt érdeklődött. Ezt az értesülést jelenleg a biztonsági szolgálatokkal ellenőrizzük

    - mondta a belügyminiszter a televíziónak.

    Az osztrák hírportál úgy tudja: a bécsi merénylet elkövetője júliusban járt Szlovákiában, ahol közvetítők segítségével AK-47 típusú (kalasnyikov) automata puskát és lőszert vásárolt.

    A szlovák rendőrség azonnal a terrortámadás után ellenőrizni kezdte az osztrák-szlovák határon lévő határátkelőket. Szlovákiában szintén megerősítették a zsinagógák és a zsidó emlékhelyek ellenőrzését – írja az MTI.

  • Egy idősebb férfi és egy idősebb nő, valamint egy fiatal férfi és egy pincérnő vesztette életét a támadásban.

    Egészségügyi források 17-re tették a sebesültek számát, többségüket lőtt sebbel vitték kórházba, de akadt olyan is, akinek szúrt sebe van. Heten válságos állapotban vannak – foglalta össze az MTI az eddigieket a bécsi terrortámadás áldozatairól. 

  • Bécsbe is megérkezett a háború. Húsz éve látom, gondolom és írom, hogy ez lesz.  – reagált a történekre Petőcz András író, az Idegenek regénytrilógia szerzője. A magyar Michel Houellebecq háromkötetes regényfolyamában Európa  terrorizálásáról, furcsa öltözetű, beilleszkedésre képtelen, ellenséges menekültek beáramlásról, egy iszlám jellegű kultúra katonai térhódításáról, koncentrációs táborokba zárt európaiakról fest ijesztő jövőt. Most arra figyelmeztet, hogy disztópiájának egyre több eleme válik kétségbeejtően valóságossá. Erről bővebben itt.

  • Még utoljára bementünk egy étterembe a lezárások előtt. Éppen a Volkstheater Museumsquartier mellett voltunk, nagyjából két utcára a lövöldözéstől, szerencsére pont előtte indultunk haza, de egy megérzés miatt a másik irányba indultunk el, de így is szörnyű átélni mindazt, ami körülöttünk történik

    – számolt be a történtekről Laura, Bécsben élő olvasónk.

    Hozzátette, gyorsan hazaértek, de furcsa volt, hogy a busz teljesen üres volt, amikor felszálltak rá, aztán egymás után jöttek a rendőrök, ám még akkor sem tudták, mi történt.

    Amikor hazaértek, akkor látták a tévében, hogy terrortámadás volt a közvetlen közelükben. Sokkolták a történtek, most is félnek, nem mernek kimenni az utcára, de más sem, mivel még mindig keresik a tetteseket, az I. kerület pedig teljesen le van zárva.

    Ez volt az utolsó este, mindenki tudta, hogy az éttermek bezárnak egy hónapra, és ezt használták ki. Ráadásul nagyon jó idő volt, nagyon sokan voltak az utcákon. Borzasztó, kegyetlen, amit tettek

    – mondta Laura.

  • Izrael elítéli a bécsi brutális támadást, és teljes mértékben szolidáris Ausztriával. A civilizált embereknek szerte a világon egyesülniük kell, hogy legyőzzék az újjáéledő iszlám terrorizmus barbárságát

    - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a terrortámadás hírére.

    A bécsi terrortámadás további bizonyíték arra, hogy határozottan és eltökélten folytatni kell a terrorizmus elleni harcot, bárhol emeli is fel a fejét. Ma reggeli gondolataink az osztrák népről és a bécsi zsidó közösségről szólnak

    - nyilatkozott az MTI szerint Beni Ganz védelmi miniszter.

  • Nóra családjával évek óta Bécsben él. 16 éves lánya abba az iskolába jár, ahonnan 2015-ben az Iszlám Államhoz szökött (és azóta meghalt) bosnyák származású tini is tanult. Az eset óta az iskolában fokozottan figyelik a radikalizálódásra utaló jeleket.

    Olvasónk azt mondja, mikor este bekapcsolta a tévét, akkor jött az első hír is lánya osztály chatjébe, egyik osztálytársától. Az osztályba sok muzulmán járt, több volt jugoszláv, de török, tunéziai és szerb ortodox leszármazottak is.

    Először pánikba estek a diákok és családjaik, mert Bécsben eddig ismeretlen volt a terror. Megijedtek, hogy a szélsőséges muszlimellenesség felerősödik és ők maguk is nemkívánatossá válnak.

    Aztán megbeszélték egymással, hogy a muszlim és az ISIS nem ugyanaz, és aki vallásos muszlim az nem támogatja z ISIS-t. Ráadásul jött egy halom fake news is, amelyeket helyere kellett tenni.

  • Peter Neumann terrorizmusszakértő a Der Standardnak: Világos volt, hogy Bécs terrorcélpont lehet. A társadalomnak nem szabad hagynia, hogy megosszák. 

  • Zajlik a hajtóvadászat a bécsi terrortámadás elkövetői ellen, ezért az Ausztriával szomszédos országok szigorítják az ellenőrzéseket a közös határszakaszokon.

    Csehország már korábban közölte, hogy fokozott erőkkel ellenőrzik az átmenő forgalmat.

    A Frankfurter Allgemeine hírportálja most azt írja, a dél-németországi bajor, illetve a német szövetségi hatóságok is támogatják a határellenőrzéseket, illetve folyamatosan egyeztetnek az osztrák hatóságokkal. 

  • Kronen Zeitung: Linzben, Felső-Ausztriában is őrizetbe vettek egy gyanúsítottat, miután délelőtt kommandósok és az alkotmányvédelmi hivatal munkatársai rohamozták meg a lakását. A lap úgy tudja, egy, a hatóságok előtt ismert iszlamistáról van szó. Legalább egy nőt is magukkal vittek, őt vagy őket tanúként hallgatják ki. 

  • Az egyik twitterező töltötte fel a videót a közösségi oldalra, amin az látható, ahogy a rendőrök által védett Bécsi Állami Operaházban nem állt meg az élet hétfő este, a zenekar tovább játszott, míg zajlott a tragikus terrortámadás Bécs belvárosában.

  • Lázár János nagy karriert futott be két évvel ezelőtti bécsi videójával, amelyben többek között arról beszélt, hogy mennyire elszomorítják az osztrák fővárosban tapasztalható állapotok.

    Ez ominózus videóról ebben a friss cikkünkben emlékeztünk meg. 

    Lázár János ezúttal a bécsi terrortámadást követően gyászkeretes Facebook posztjában annyit írt:

    Most csak egyet lehet és kell tenni: együttérezni a bécsiekkel és imádkozni értük. Ma mind bécsiek vagyunk. Ich bin ein Wiener.

  • Sankt Pöltenben ma reggel két házkutatásra került sor a bécsi terrortámadással összefüggésben.

    A rendőrség szerint két embert tartóztattak le. A hatóságok emellett valószínűleg további házkutatásokat terveznek - írja az Orf.at

  • Heute.at: Ötre nőtt a halálos áldozatok száma (a tettest nem számítva). Egy 21 éves sebesült, aki mellkasi sérüléseket szenvedett, meghalt. 

  • A tettes Bécs XXII. kerülete, Donaustadt egy társasházi lakásában élt. A rendőrök éjjel fél 2-kor berobbantották a lakásajtaját, hogy behatolhassanak. 

  • A Kronen Zeitung most más néven említi a feltételezett elkövetőt (Kujtim F.), de a belügyminisztériumra hivatkozva továbbra is 20 éves, észak-macedóniai származású osztrák állampolgárról ír. Büntetve volt, tavaly decemberben feltételes szabadlábra került. 

  • Egy perc néma csenddel emlékeztek pontban délben az osztrákok a terrortámadás négy áldozatára 

  • A bécsi mentálhigiénés szolgálatok (PSD) munkatársai a hétfő esti terrortámadást követően növelték segítségkérő forródrótjaik és krízisügyeleteik kapacitásait, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban tudják támogatni a segítségkérőket. A további erősítést folyamatosan szervezik, mert a telefonvonalak már így is égnek.

    Tegnap este óta hatalmas robbanást érzékeltünk a hívások számában, rengetegen lépnek kapcsolatba velünk

    – mondta el Georg Psota, a PSD főorvosa. A szakember hozzátette, a hívók egyik része nem közvetlenül érintett, hanem olyan helyi polgár, aki elmondása szerint érthető módon extrém félelmet, rettegést, pánikot él át a tragikus bécsi események hatására.

    A félelemérzetet ráadásul tetézi a koronavírus okozta idei szorongató járványhelyzet is. Közben természetesen olyanok is felkeresik őket, akik ott voltak ez események közvetlen közelében. Nekik is igyekeznek a lehető legtöbb lelki támogatást nyújtani- írja az osztrák köztévé oldala.

  • Ismét megtámadtak minket a radikális iszlamista terroristák, akik félelmet és gyűlöletet akarnak terjeszteni Európában. Megteszünk minden szükségeset, hogy megóvjuk a szabadságunkat azokkal szemben, akik le akarják rombolni. Európában nincs számukra hely. Teljes mellszélességgel támogatjuk Ausztriát

    – írta az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője a Twitteren.

  • Megerősítik Salzburg védelmét is, de konkrét támadás tervéről nincs tudomásuk a hatóságoknak 

  • A Momentum európai parlamenti képviselője Facebook oldalán reagált a bécsi terrortámadásra.

    Ezek a tragikus esetek mindig ugyanazt bizonyítják be: a terror kapcsán az értelmetlen gyűlölet ellen küzdünk. Azoknak az egyesített erejére van most is szükség, akik vallástól, bőrszíntől, nemzetiségtől függetlenül hisznek egy békés és biztonságos Európában

    – fogalmazott Donáth Anna a közösségi oldalán.

    Azt is írta, szerinte az Európai Uniónak képesnek kell lennie arra, hogy újra biztonságossá tegye a kontinenst az itt élők számára.

    Itt és most nem fontos, kit milyen párt színeiben választottak meg, vagy melyik frakcióban ül. Együtt kell azért dolgoznunk, hogy erőteljes, hatékony válaszunk legyen az Európát sújtó terrorizmusra

    – tette hozzá az európai parlamenti képviselő.

    Hétfő éjszaka szomszédunkban csapott le a félelemkeltő terror. Bécs számunkra oly közel van, olyan fontos, hogy mi is...

    Közzétette: Donáth Anna – 2020. november 3., kedd
  • Csehország kedden szúrópróbaszerű ellenőrzéseket vezetett be a cseh-osztrák határátkelőkön, és megszigorította az országban lévő zsidó imahelyek és emlékhelyek védelmét – írja az MTI a cseh közmédia forrásaira hivatkozva.

    Szükségesnek tartjuk ezeket az intézkedéseket, mert a bécsi merénylet valószínű elkövetői közül néhányan még szabadlábon vannak

    - indokolta az intézkedések bevezetését Tomás Petrícek cseh külügyminiszter. 

  • Karl Nehammer osztrák belügyminiszter megerősítette az eddigi sajtóértesüléseket (itt és itt is írtunk ezekről) a bécsi támadó származásával kapcsolatban – számolt be az MTI.

    A húszéves Kujtim Fejzulai albán gyökerekkel rendelkezett, de szülei eredetileg Észak-Macedóniából származnak. Nehammer szerint az elkövető az osztrákon kívül észak-macedóniai állampolgár is volt.

    A férfit az osztrák hírszerzés is ismerte, mert egyike volt annak a 90 osztrák iszlamistának, aki Szíriába akart utazni.

    A belügyminiszter azt is elmondta: a támadó büntetett előéletű volt. 2019 áprilisában 22 hónap börtönbüntetésre ítélték, mert megpróbált Szíriába utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez.

    Tavaly december 5-én feltételesen szabadlábra helyezték, mert fiatal felnőttként enyhébb törvények vonatkoztak rá. Az osztrák belügyi tárca vezetője szerint a férfi kétségkívül az Iszlám Állam híve volt.

  • Úgy tudni, a 20 éves férfi nem sokkal a merényletsorozat előtt hűséget esküdött a szunnita szélsőséges terrorszervezet, az Iszlám Állam önjelölt kalifájának, Abu Ibráhim al-Hasemi al-Kurasinak.

    Több fotót is feltöltött az Instagramra, a kísérőszövegben azt írva,a hogy szimpatizál az Iszlám Állammal. A fiókját a hétfői merényletsorozat után letiltották. - Ezeket cikkünkben közöltük, még több információval az elkövetőről.

  • Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el az osztrák kormány a bécsi terrortámadás után, amelyben a jelenlegi hírek szerint négy ártatlan áldozat, és az egyik elkövető hunyt el.

    Félárbócra eresztették a zászlókat az osztrák kancellári és az elnöki hivatal, valamint az összes minisztérium és középület előtt.

    Kedd délben egyperces néma csenddel emlékeznek az áldozatokra, és szerdán az iskolai oktatás is megemlékezéssel kezdődik – tudta meg az MTI.

  • Heute.at: Két török származású bécsit, Recep G–t és Mikail Ö-t ünneplik a közösségi médiában. Csak az utolsó kávéjukat akarták meginni a kijárási tilalom életbe lépése előtt az egyik vendéglátóhelyen. De életüket kockáztatva segítettek egy idős asszonynak és egy rendőrnek, amikor kezdett vette hétfő este a vérfürdő. 

  • Most Alexander Van der Bellen államfő beszél. „A gyűlölet soha nem lehet olyan erős, mint a társadalmunk. Éljen a szabadság, éljen az Osztrák Köztársaságunk”, mondja rövid beszédében

  • Kurz: A támadás civilizáció és barbárság harca