Kelemen, Klementina
-3 °C
4 °C

Magyarország újra a kockázatos országok listájára került Romániában

2020.11.05. 18:18

A román Országos Felügyeleti és Járványügyi Ellenőrző Központ frissítette azoknak az államoknak a listáját, amelyeket a járvány szempontjából kockázatosnak tart. 

A román határátkelőhelyeken azonnal hatályba léptették a biztonsági  intézkedéseket, értesüléseink szerint a Magyarországról Romániába indított – ugyan ritkított – vasúti és közúti tömegközlekedési járműveken többeknek elrendelték a karantént. Mások meg, akik autóval utaztak haza, arról számoltak be, hogy könnyedén, szinte kérdés nélkül, zavartalanul léphettek be az országba. 

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Intézet szerint a napi esetszám lakossághoz viszonyított aránya az EU-s átlag alatt van, viszont a napi halálozások tekintetében ez az arány jóval az uniós átlag fölött jár. 

Egymillió főre vetítve csak Csehországban és Romániában magasabb a napi halálesetek aránya, így Magyarország a második hullámban már másodszor került fel Románia piros listájára. A román hírügynökség értesülései szerint hazánkkal egy időben Bulgária is felkerült a kockázatos államok lajstromára, így a Bulgáriából – ugyanúgy, mint a Magyarországról – érkezőknek is kötelező lesz kéthetes karantén.