Cseh Katalin: Nincs háttérhatalom, csak kemény munka

Cseh Katalin az Indexnek elmondta, nem a „magyarellenes lobbinak” köszönheti, hogy részt vett a jogállamisági mechanizmust tárgyaló EP-delegációban. A momentumos európai parlamenti képviselő szerint a fideszes EP-képviselők marginalizálódtak a frakciójukon belül. Kérdeztük arról is, számol-e a felelősséggel, ha Magyarország tényleg nem jut a végén uniós pénzekhez.

Értem én, hogy a miniszter asszony háttérhatalmat lát a megállapodás mögé, pedig nincs itt semmilyen összeesküvés-elméletet. Ez egy uniós jogalkotási folyamat

– reagált Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője Varga Judit igazságügyi miniszter nyilatkozatára épülő pénteki cikkünkre, amely annak apropóján készült, hogy csütörtökön pedig megírtuk: megállapodtak az Európai Parlament és a tagállamokat tömörítő tanács képviselői.

Döntésük értelmében jogállami feltételekhez kötik az uniós pénzek kifizetését. A kötélharcban így fontos csatát vesztett a forrásmegvonással leginkább Magyarország és Lengyelország. Azóta mindkét tagállam jelezte, a megállapodást nem fogadják el.

A tárgyalásokon fideszes EP-képviselő nem volt jelen, Cseh Katalin viszont igen. Erről is kérdeztük Varga Juditot, aki elmondta: ez az eredmény nem feltétlenül a momentumos képviselő érdeme, hanem a politikus mögött álló, Magyarországgal ellenérdekelt kapcsolati hálónak köszönhető.

Munka folyik, nem konspiráció 

Cseh Katalin azonban úgy látja, semmilyen „háttérkonspirációban” nem vesz részt.  

Az ügy érinti a költségvetést, a költségvetési ellenőrző bizottság tagjaként pedig frakciónk, a Renew Europe (Újítsuk meg Európát!) úgy döntött: én legyek ennek az ügynek a gazdája. Ez minden parlamenti dokumentum esetében így történik

– mondta a képviselő.

A kiemelt figyelmet élvező pozíciókért ugyanakkor valamennyi frakcióban nagy verseny zajlik, ezért arról is kérdeztük a politikust: ellenzéki magyar képviselőként nagyobb figyelmet kap-e a kormánnyal szembehelyezkedő érdekcsoportoktól. Cseh Katalin azt mondta, a frakción belül elért eredményeit csak és kizárólag a sok munkának köszönheti. 

Egyébként a Fidesz frakciója, az Európai Néppárt (EPP) is képviseltette magát a tárgyalódelegációban. Ahogy mi is egyeztettünk a tárgyalásokról saját pártcsaládunkkal, erre biztosan a Fidesz képviselőinek is megvolt a lehetőségük

– tette hozzá. Szerinte ez arra utal, hogy a kormánypárt képviselői marginalizálódtak az EPP-n belül. 

„Itt nincs elhallgattató gomb Kövér László kezében, és nem az számít, hogy kit támogat egy fideszes oligarcha. Nyilván, számukra ez itt sokkal nehezebb terep″

– mondta Cseh Katalin.

Az EU nem pénzautomata 

A képviselő azzal sem ért egyet, hogy az uniós támogatásokat jogállami feltételekhez kötő megállapodás megkerülné vagy felülírná a már létező mechanizmusokat. A mostani eljárást akkor lehet alkalmazni, ha a jogállamisági problémák közvetlenül vagy közvetetten fenyegetik az uniós források szabályos elköltését. Az eljárást az Európai Bizottság javaslata alapján a tanács indíthatja el, a tagállamok minősített többségének jóváhagyása után. Vagyis nincs szükség az összes tagállamra ehhez, a jogállamot leépítő lengyel és a magyar kormány nem védheti tovább egymást, állítja Cseh.

A mechanizmus üzenete: az EU nem pénzautomata. Ha valaki elkölti a támogatást, akkor be kell tartani a szabályokat is

– így a képviselő, akit arról is kérdeztünk: számol-e a felelősségével abban az esetben, ha Magyarország az új mechanizmus miatt elesik támogatási pénzektől. Erre azt felelte:

az Orbán-kormány felelőssége lesz az, ha jogállamisági okokra hivatkozva felfüggesztik a kifizetéseket a helyreállítási alapból és az uniós költségvetés forrásaiból.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

42 perce

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11