Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Hatékonynak bizonyult az amerikaiak által fejlesztett vakcina

2020.11.09. 13:41 Módosítva: 2020.11.09. 18:49

Az amerikai Pfizer gyógyszervállalat úgy nyilatkozott, hogy az általuk kifejlesztett vakcina az eddigi tesztek során az esetek 90 százalékában hatékonynak bizonyult – írja a CNN. 

Egy jelentős lépéssel közelebb kerültünk ahhoz. hogy áttörést érjünk el és ezzel segítsük az embereket a globális egészségügyi krízis leküzdésében

– ezt mondta Albert Bouria, a Pfizer ügyvezető elnöke. 

A cég 43 ezer önkéntes bevonásával folytatja le tesztjeit, akiknek azonban csak egy része kapott valódi vakcinát, a többieket placebóval kezelték.

Eddig még csak az első 94 koronavírusos esetet vizsgálták meg, de náluk biztatóak voltak az eredmények. A vizsgálati eredmények szerint – amelyeket 7 nappal a második dózis után analizáltak – a vakcina több, mint 90 százalékban hatékonynak bizonyult a koronavírussal szemben.

A Pfizer azt is bejelentette: felkérik az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatalt (FDA), hogy engedélyezzék rendkívüli meghatalmazással a vakcina szélesebb körű alkalmazását, amennyiben a második oltás utáni két hónapban sem jelentkeznek váratlan mellékhatások a tesztalanyoknál. 

A hírt Donald Trump amerikai elnök is megosztotta a Twitteren: