Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

A cseheknél csökkent a napi megbetegedésszám

K EPA20201029008
2020.11.09. 10:38

Csehországban vasárnap 3608 újonnan igazolt koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki a laboratóriumi vizsgálatok, ami az utóbbi négy hét legalacsonyabb napi esetszáma – derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn közzétett adatokból. A múlt vasárnap háromezerrel volt magasabb az igazolt fertőzések száma – írta az MTI prágai tudósítója.

Csehországban jelenleg mintegy 167 ezer igazolt fertőzött van. A kórházakban kezeltek száma mérsékelten, 7779-re csökkent, közülük 1196 állapota súlyos. Ez utóbbi szám is alacsonyabb, mint korábban. Eddig 101, vasárnap elhunyt betegről tudnak a hatóságok, a Covid–19 ez idáig 4858 emberéletet követelt. A legrosszabb járványhelyzet jelenleg a Prágától délkeletre fekvő Pelhrimovi járásban van, ahol százezer lakosra 1169 fertőzött jut. 

Csehországban november 20-ig szükségállapot van érvényben, jelentősen korlátozták a szabad mozgást és a kereskedelmet is. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények, éjjel pedig kijárási tilalom van érvényben. Jan Blatny egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a szigorú óvintézkedések november második felére hozhatják meg eredményüket.

Borítókép: Védőmaszkos férfi megy a prágai vár előtt 2020. október 28-án. A koronavírus-járvány megfékezése miatt elrendelt kijárási tilalom ezen a napon lépett életbe Csehországban. A kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak bizonyos kivételekkel – egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségi probléma – hagyhatják el lakhelyüket. MTI/EPA/Martin Divisek