Nem gyűlhetnek össze gyalogosan, ezért autós megemlékezést szerveznek a lengyelek

A lengyel Függetlenség Napjának szervezői bejelentették, hogy autós tüntetéssel fognak megemlékezni, mivel a gyalogos demonstrációt betiltották – írja a Reuters.

Rafal Trzaskowski, Varsó liberális polgármestere arra hivatkozva tagadta meg a rendezvény jóváhagyását, hogy az a járvány miatt

egészségügyi kockázatot jelentene.

Erre reagálva az esemény szervezői arra szólították fel az embereket, hogy autókkal és motorokkal gyülekezzenek Varsó belvárosában a közös megemlékezésre. 

Rafal Trzaskowski
Fotó: Pawel Supernak / MTI

A varsói városháza szóvivője szerint azonban így is illegális lenne megrendezni az eseményt, mivel a szervezőknek már nincs elég idejük arra, hogy engedélyt szerezzenek az önkormányzattól. Hozzátette: minden, a Függetlenség Napjához kötődő esemény megrendezését megtiltották, az emberek legfeljebb egyéni megemlékezéseket tarthatnak. 

Lengyelországban az utóbbi hetekben gyors ütemben terjedt a járvány, és a kormány korábban már rendelkezett arról, hogy nem lehet tömegrendezvényeket tartani. Ennek ellenére a múlt héten számos lengyel városban tömeges demonstrációkat tartottak az abortusz szigorítására vonatkozó törvényjavaslat miatt. 

A november 11-én esedékes Függetlenség Napján tízezres tömegek szoktak Varsó utcáira özönleni.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41