Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Lemond a kirgiz elnök

2020.11.12. 11:45

Szadir Japarov – aki jelenleg Kirgizisztán miniszterelnöke és ügyvivő államfője is egyben – nemrég bejelentette, hogy a következő napokban lemond az elnöki tisztségről  – írja a Reuters.

Japarov azzal indokolta döntését, hogy

meg akarja mérettetni magát a január 10-én esedékes elnökválasztáson. 

Erre azért van szükség, mert Kirgizisztán alkotmánya tiltja azt, hogy Japarov – ügyvivő elnökként – elinduljon az elnökválasztáson. 

Japarov azt is kiemelte: amennyiben januárban veszít, nem fogja elvitatni a választás eredményét és arra kéri majd támogatóit, hogy ők is fogadják el az eredményt.

Egy tiszta szavazásra van szükségünk. Az elcsalt szavazások voltak az okai az utóbbi három forradalmunknak

– nyilatkozta, utalva arra, hogy az utóbbi tizenöt évben három elnöknek kellett lemondania az országban kitört zavargások miatt. 

Az elnök azt is bejelentette, hogy lemondásától az új elnök megválasztásig terjedő időszakban Talant Marnyitov, a parlament jelenlegi szóvivője fogja átvenni hivatalát. 

Japarov október 15-én került az elnöki tisztségbe azt követően, hogy az országban zavargások törtek ki és Szooronbaj Dzseenbekov elnök bejelentette lemondását.