Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Virgil
1 °C
5 °C

Az Európai Néppárt politikusa, Roberta Metsola lett az Európai Parlament alelnöke

2020.11.12. 23:12

Az Európai Néppárt (EPP) politikusát, a máltai Roberta Metsolát választották az Európai Parlament (EP) alelnökének csütörtökön, miután az ír Maired McGuinness előző alelnök az Európai Bizottság tagjaként folytatja munkáját.

Metsola volt az egyetlen képviselő, akit felterjesztettek erre a pozícióra. Megválasztását David Sassoli, az EP elnöke jelentette be.

Az új alelnök a sajtónak tett nyilatkozatában elmondta: azon fog dolgozni, hogy Európai Parlament továbbra is szoros kapcsolatban maradjon az uniós polgárokkal az európai döntéshozatali folyamatot illetően.

Roberta Metsola 2013-ben kezdte uniós parlamenti képviselői pályafutását, a kereszténydemokrata Máltai Nemzeti Pártot (Partit Nazzjonalista) képviselve. Az EP-ben a néppárti frakció koordinátora volt a LIBE (állampolgári jogi, bel- és igazságügyi) Bizottságban, továbbá az EP korrupcióellenes csoportjának volt a társelnöke.    

Ő vezette az EPP munkáját a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni uniós ütemterv kidolgozásában, és társszerzője volt a 2016-os európai migránsválságról szóló parlamenti jelentésnek.

Metsola korábban, a magyar és lengyel jogállamiságról indított vita során Strasbourgban úgy nyilatkozott, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás jelenlegi formájában nem éri el a célját, új módszerre van szükség, amely minden országot monitoroz. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes tagállamok nem garantálják a jogállamiságot.