Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vilma
-1 °C
3 °C

Vallásháború ez, nem elnökválasztás

000 8UH7A3
2020.11.13. 13:58 Módosítva: 2020.11.13. 15:44
Dr. Tilesch György – másképpen George Tilesch – tíz éve az Egyesült Államokban élő tudós, mesterségesintelligencia-szakértő, cégvezető, tanácsadó és író. Dolgozott világcégeknek (Ipsos, Microsoft) és az Egyesült Államok kormányának. Odakint megjelent már BetweenBrains című könyve a mesterséges intelligenciáról, amely hamarosan hazánkban is a boltokba kerül Mesterség és Intelligencia címmel. A szakember kaliforniai otthonából, San Rafaelből osztotta meg az Indexszel a minap befejeződött (?) amerikai választásokkal kapcsolatos gondolatait, és festett lesújtó képet a tengerentúli közállapotokról.

Donald Trump már történelem, legalábbis komoly fantázia szükségeltetik ahhoz, hogy vizionáljunk egy olyan bírósági döntést, amely megsemmisítené Joe Biden győzelmét. De vajon a trumpizmus is halott lenne?

Komoly a veszélye annak, hogy a trumpizmus túléli a névadóját, mert sikerült létrehozni egy végletekig polarizált országot az elmúlt négy évben – aminek persze megvoltak az előzményei. Komoly erőfeszítések történetek mindkét oldalon – de persze főleg Trumpéknál – a megosztottság erősítésére, a szekértáborok dominanciájának kizárólagosságára. Hogy az emberek információs talajvesztésbe süllyedjenek, hogy senki se olvasson híreket az „ellenség” újságjaiból, portáljairól, ne hallgassa és nézze a másik oldal televízióját, rádióját. A tárgyilagos hírforrásokra – ha vannak ilyenek egyáltalán – ma már szinte senki sem kíváncsi az országban. A kérdésére válaszolva, a trumpizmus jövője azon múlik, hogy a most még hivatalban lévő elnök képes lesz-e ezt a végletekig polarizált tömeget egyben tartani. Végtére is nem kevesen szavaztak rá, több mint 70 millióan. És az is lényeges – Trump személyiségéből kiindulva –, amit a kampánystratégiája sugárzott: lehet engem nem szeretni, de én „winner” vagyok, aki mindig győz. Csakhogy most a narratíva megbicsaklott, mert Trump éppen most megy át winnerből loserbe, győztesből vesztesbe. A varázspálca eltörött, és a tömeg, a nyáj, ez a furcsa koalíció szétszéledhet.

Mintha nem a racionalitás, hanem a hit alapján szerveződnének az Egyesült Államokban a politikai oldalak.

Pontosan, és ez jelentős részben az elmúlt négy évnek tulajdonítható.

A legfrissebb közvélemény-kutatás adatai szerint tíz republikánus szavazó közül hét meg van győződve arról, hogy elcsalták a választást.

Ez brutálisan nagy szám. Közben tíz republikánus szimpatizáns közül mindössze egy gondolja úgy, hogy Trump tényleg elveszítette a választást. Ez arra utal, hogy sikerült fenntartania ezt a hisztériát, és a hívei gyakorlatilag nem fogadják el azt a mainstream (fősodorbeli) médiában –  sok esetben republikánus tagállami vezetők által is –  közölt hírt, miszerint nincs esély az újraszámlálásra, és a választási eredmények megmásítására. Összeraknak egy konspirációs videót,  a fanatizált hívek bedobják a zavarosba, és azt 10 ezer „malenkij és egyeb  robot” kezdi el osztani a közösségi média felületein. Nagyon sokat foglalkozom a mesterséges intelligencia dezinformácios vonulataival, és ebben az átlagpolgár csak a jéghegy csúcsát latja, vagy még azt sem.  Akik azt akarják hinni, hogy Trump győzött, azok fütyülnek a valóságra.

Ez már végképp a vallás birodalma, hiszen a hit az, amit semmi és senki sem tud megingatni.

Ez így van, sőt, én még tovább is mennék. Itt nem csak a hitről van szó. Nem gondolnám, hogy az a több mint hetvenmillió ember, aki Trumpra szavazott, mind istenítené őt. Én abban látom a jelenség esszenciáját, hogy Trump azt sugározza: bárki is legyek én, bármilyen hibái lehetnek a személyiségemnek, én egyfelől mindig győzök, mindent keresztülviszek, másfelől – és talán ez a fontosabb – én vagyok az, aki leszámolok a te gyűlölt ellenségeiddel. Tehát nem azt kérem, hogy engem istenítsetek, hanem

azt sugárzom, hogy „I'm getting things done”, vagyis mindent megoldok és elintézek, amit szeretnétek, különösen azt, hogy leszámolok a gyűlölt ellenségeitekkel.

Ezért van az, hogy az evangelizáló neokeresztény közösségek töretlenül imádják Trumpot, annak ellenére, hogy finoman szólva sem makulátlan – ha úgy tetszik, keresztényi – az értékrendje, a stílusa vagy a múltja.

A milliárdos trükkje

Gondolom, nem csak nekem villan be a párhuzam Magyarországgal, a kormány mellé átpozicionálódott Hit Gyülekezetével.

Itt, Amerikában a Republikánus Párt már jó ideje összekötötte magát ezekkel a gyülekezetekkel, ezek az evangelizáló neokeresztények alkotják a párt jobbszárnyát. Akik, úgymond, ingyenmunkások – Magyarországon úgy mondanánk, hogy társadalmi munkások –, akik bekopogtatnak az ajtódon, osztják a röplapokat és a posztokat a közösségi médiában, akik agitálnak, ha úgy tetszik, térítenek – lelkesedésből és ingyen. Ahogy a Hit Gyülekezete tette, amikor még az SZDSZ-t szolgálta... Most minden a mobilizációról szólt ebben a „low trust environmentben”, vagyis ahol már nincsen bizalom, amikor már nem hiszünk az intézményekben, nem hiszünk a politikusoknak, az újságíróknak, a tudósoknak, de hiszünk annak, aki olyan, mint mi. Ebben a környezetben ezek a meggyőződéses digitális gyalogkatonák játsszák a főszerepet. És mindenki nekik próbál kedveskedni – félreértés ne essék, jobboldalon és baloldalon egyaránt.

Ezek szerint a demokratáknak is megvannak a maguk katonái.

Természetesen. Csak a nagy különbség az, hogy a trumpizmus felfrissítette a meglehetősen unalmassá váló Republikánus Pártot, a nagytőke pártját, amelyet kizárólag az anyagi érdekek mozgattak. Trump azért volt zseniális, mert rájött, hogy a Republikánus Párt ebben a formájában halálra van ítélve, demográfiailag mindenképp, de üzeneteiben is. Felismerte, hogy azok a tömegek, amelyek a globalizáció, a technológiai forradalom vesztesei, azok sohasem fognak a régi Republikánus Pártra szavazni. Ezért megkísérelte ezt a létező haragot, gyűlöletet és frusztrációt becsatornázni a párt szavazói közé – amit korábban senki sem volt képes megtenni.

Micsoda paradoxon: egy milliárdos volt képes maga mögé állítani a plebejus tömegeket!

Azért a történelem tele van ilyenekkel, az ókori Rómától kezdve napjainkig. Amikor a közép kiürül, akkor az elit egy bizonyos része és a számkivetettek összeállnak és választást nyerő koalíciót formálnak, ami törékeny, robbanásveszélyes és nagy világégések jönnek utána.

Menjünk vissza 2016-ba. Ismerjük el, Hillary Clinton nem volt szerethető jelölt.

Ezt alapvetően el is ismerik!

Egész egyszerűen nem volt rokonszenves. És a hétköznapi választópolgár alighanem a szimpátia-antipátia vonal mentén adja le a voksát.

Ez nem vitás. Szinte mindenki így szavaz ebben a hiszterizált, talaját vesztett közegben, ahol senki sem kíváncsi a tárgyilagos információkra. Igen, Clintonra sikerült rásütni egy olyan billogot, ami vagy igaz volt, vagy nem, hogy ő kizárólag az elitet képviseli, a Clinton-korszak továbbélését, és nem érti és érzi át az átlagember gondjait.  A magánemailjeiről küldött hivatalos levelei, amelyek akkor szilaj vihart vetettek a „törvényfelettiség” narratívájában, a Trump-klán hasonló gyakorlata esetében ma már senkinek az ingerküszöbét nem érik el.  Továbbá: a 2016-os választás nagy tanulsága az volt, amit a demokraták még mindig nem vettek észre, tudniillik, hogy téves az az elvárás, hogyha valaki fekete, latino vagy bármilyen kisebbségi, akkor az automatikusan a demokratákra fog szavazni, és ha nő, akkor Hillaryre. Ez óriási stratégiai hiba volt. És ebbe most is beleszaladtak Floridában.

Persze, mert nem végezték el a házi feladatot. Készpénznek vették, hogy csak kiküldik a mezt és a futballcsukát a pályára, aztán a floridaiak majd automatikusan rájuk szavaznak. Csakhogy a politikában semmi sem automatikus.

Elfelejtették, hogy Floridában nem szimplán latinók (spanyol ajkúak) laknak, hanem konkrétan kubaiak. Akik Fidel Castro rendszeréből menekültek el, és a büdös életben nem fognak a baloldalra szavazni. Trump ugyanis egy ravasz csellel rásütötte a kommunizmus és a szocializmus bélyegét a demokratákra, és ez erősen rezonált a floridai kubaiak fejében és szívében. A Biden-teamnek ezt a bélyeget persze röhögve le kellett volna mosnia magáról, mert Biden minden, csak nem szocialista, pláne nem kommunista – ennek a két jelzőnek nincs sem hagyománya, sem értelme az Egyesült Államokban –, de nem vették a fáradságot. És elbukták Floridát; az elején úgy tűnt, rámegy az egész választás.

A szocialista irányzat nem is létezik az Egyesült Államokban?

Ez így nem igaz, de bonyolult, meg is mondom, hogy miért. Azok az erővonalak, amelyek Magyarországon és Európában dominálnak, tényleg nem léteznek Amerikában. Pontosabban eddig nem léteztek, de most már léteznek. Ha már Bidenről beszélünk, neki kétfrontos háborút kell vívnia, ez lesz számára elnökként a legnagyobb kihívás. Először is harcolnia kell Trump és a trumpizmus ellen, egy füst alatt meg kell nyernie magának a Republikánus Párt „old school”, régi vágású verzióját, akik esetleg még hajlandók bármiféle kompromisszumra. Nem tudjuk, hogy ez a szárny még létezik-e a választói tömegekben, azt viszont tudjuk, hogy az elitben létezik. Ennek számos jele van, bizonyos republikánus erők már beálltak Biden mögé.

Így van, a Trump-táboron – sőt, a családon – belül is egyre többen követelik az elnöktől, hogy ismerje el a választás eredményét, és hagyja a csudába a bíróságot.

Igen, ez az elit, amelyet Trump 2016-ban legyőzött a párton belül. Négy éve azzal tudott győzni az előválasztáson, hogy ő outsider – az is volt –, és hogy majd revitalizálja, újjáéleszti ezt a pártot. Hogy bevon majd olyan választói tömegeket, amelyeket korábban nem tudtak elérni a republikánosok. De tegyük félre egy kicsit a republikánusokat. Biden most minden követ megmozgat, hogy ezeket a Trump által négy éve legyőzött konzervatív republikánusokat megnyerje magának.

A párt szalonképesebb részét?

Inkább fogalmazzunk úgy, hogy a republikánus elitet és a mögötte álló tőkét. Amerikában azért a választások sokkal erősebben szólnak a pénzről, mint Európában, Magyarországon. Amerika nem politikavezérelt gazdaság, hanem gazdaságvezérelte politika.  A gazdaság jelentős részének pedig jó közérzet és stabilitás kell, és nem bánja azt sem, ha megbénult a törvényhozás a szenátusi patthelyzet miatt. D e kanyarodjunk vissza az úgynevezett baloldalhoz, amit nem nagyon látom, hogy Magyarországon értene bárki is. Biden másik frontja, ahol harcol, tehát a Demokrata Párton belüli balszárny, az úgynevezett progresszívek, akik Bernie Sanders mellett állnak, illetve még tőle is balra. Ez egy nagyon erősödő, dinamikus csoport, akiknek a szocializmus már nem szitokszó. Ez a balszárny roppant erősen nyomul a párton belül, a közösségi média félelmetesen aktív felhasználásával. Ezek szabályosan utálják Bident és az általa megtestesített centrista demokratákat.

Párton belüli ádáz gyűlölet 

Ezek a szélsőségesek mit tűztek a zászlajukra?

Amit Sanders képvisel, az egy skandináv típusú szociáldemokrácia, aminek Amerikában nincsenek hagyományai. És akkor még vannak Sanderstől balra is, akiket ugyanaz a dinamika mozgat, mint a trumpizmust, csak ellenkező előjellel. Akik úgy gondolják, hogy a Biden-féle establishment a baloldaliság elárulója. Ezeknek nagy része fogcsikorgatva, jobb meggyőződése ellenére szavazott Bidenre, hiszen maga Sanders is beállt mögé. Ők úgy gondolják, belülről fogják megjavítani és balra tolni a pártot. Viszont – és lehet, hogy ebben a kaliforniaiságom a torzító tényező, de jó pár, öndefiníciója szerint progresszív embert ismerek, akik el sem mentek szavazni, vagy átszavaztak valami független jelöltre, mert olyan szinten gyűlölik a hagyományos demokrata establishmentet. Ez nem látszik Magyarországról.

Ezt tényleg nem látjuk tízezer kilométer távolságból.

Ádáz gyűlölet van e két szárny között a Demokrata Párton belül, és biztos, hogy ebből előbb-utóbb szakadás lesz. Illetve úgy pontosítanék, hogy ez a törésvonal nem feltétlenül a párton belül húzódik, hanem a liberális és baloldali tömegekben. Ezeknek egy része a párton belül játssza le ezt a meccset, egy másik része pedig azon kívül,  ezzel további muníciót adva a Trump-gépezetnek és fejtörést Biden elnöknek .

Nálunk népszerű az a felfogás, miszerint Joe Biden személyében a két rossz közül – a másik, a nagyobb természetesen Trump – a kisebbik rossz győzött.

Ebben a nézetben azért sok van a mi kelet-európai mindig mindent jobban tudásunkból. Hogy mi majd innen a Kárpát-medencéből adekvát választ adunk a világ nagy kérdéseire. Ez tipikusan a kibicek kommentárja. Amerikában azért kevesebben gondolkodnak ebben a terminológiában. Amerikában mindenki vagy majdnem mindenki felzárkózott valamelyik jelölt mögé, mivel az általa olvasott-hallgatott-nézett média ezt sulykolta belé.

Amerikában nem létezik keresztolvasás? Egy republikánus nem olvassa a The New York Timest, egy demokrata nem nézi a Fox Newst?

Nemigen.

???

Az, szörnyű. Amerikában – ahogyan egyre inkább mindenütt a világon – a szélek diktálnak, és ebben a közösségi média felelőssége óriási. A két hagyományos nagy párt közepe teljesen kiürült, a szélek viszik a zászlót, ők csúfítják tele a közösségi médiát a saját rögeszméikkel. Az ő médiájuk abszolút nem tényszerű és nem tárgyilagos, magyarán, propagandamédia. Ember legyen a talpán, aki középen akar és tud állni. Sok olyan kaliforniait ismerek, akik úgy határozták meg magukat négy évvel ezelőtt, hogy szociálisan liberális, pénzügyileg konzervatív. Ezek általában jómódú emberek, akik óvják a vagyonukat, de úgy gondolják, hogy a szabadságjogok tekintetében liberálisnak kell lenni. Mára ez a fajta „kétlakiság” majdnem teljesen eltűnt. Be kellett állniuk valamelyik narratíva mögé, amely ezt a fajta ingázást nem teszi lehetővé. Hogy az egyik választáson ide szavazok, a másikon meg oda. Itt most vallásháború van, és abban kellett állást foglalni.

Hetvenmillió ütőkártya 

Vallásháború? Kidobták az ablakon a racionalitást?

Igen, úgy tűnik, az embereket zsigeri félelem igazgatja, úgy is mondhatnám a költővel szólva, hogy fortélyos félelem. A trumpista attól fél, hogyha nem Trump nyer, akkor a színes bőrűek elszívják előle az életlehetőséget, az adókat fel fogják emelni. Ezek atavisztikus, ősi félelmek. A baloldalon pedig attól rettegnek, ha Trump nyer, favágóinges csávók fognak járőrözni az utcákon, és újból legalizálják a Ku-Klux-Klant.

Miközben egyik félelemnek sincs alapja...

Nagyon remélem, hogy nincs. Bízom benne, hogy az amerikai társadalom belső immunrendszere ennél azért erősebb. Egyébként a demokrata média szerint Trump megannyi pertől, törvényes felelősségre vonástól fél veresége esetén. Nagyon valószínű, hogy most a színfalak mögött valamilyen alkudozás folyik. Trump ki akarja erőszakolni, hogy, úgymond, futni engedjék.

Vannak még ütőkártyái?

Mi az, hogy! Nem is kevés, hetven millió! A tömeg, amely rá szavazott, óriási erőt képvisel. Persze ez a laza koalíció szét tud esni egyik pillanatról a másikra, és Trump ettől fél. Attól, hogy a dolgok visszatérnek a rendes kerékvágásba. Hogy a demokrácia játékszabályai még mindig érvényesek. Trump különösen a karrierbürokráciától fél. Magyarországon kevéssé ismert – mert egy kormányváltáskor a portásig bezárólag mindenkit lecserélnek –, hogy Amerikában karrierbürokrácia van, amely független a kormányoktól. Ezeket a bürokratákat vajmi kevéssé érdekli, hogy ki van hatalmon, ők közszolgaként teszik a dolgukat, egy úgymond politikai meggyőződések feletti értékrend nevében igazgatnak. Trump attól fél, hogy ezek az emberek, ha perekre, vagy ha hatalomátadásra kerül sor, elfogulatlanul cselekednek. És ez neki nem lenne jó.

Végezetül: most nyugodtabb, jobb négy esztendő következik, mint az előző? Bár gazdasági értelemben nem volt rossz ez az időszak Amerikának.

Bárcsak már január lenne, és megtörtént volna már az átadás-átvétel! Akkor könnyebben jósolnék. Attól tartok, még nincs lefutva a meccs. Illetve, az, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke – Joe Biden –, az már eldőlt.

De hogy az előttünk álló két hónapban milyen károk keletkeznek, az még megjósolhatatlan.

Hogy Trump milyen módon száll ki, az ma még zárt szobákban dől el. De vegyük azt a forgatókönyvet, hogy a demokrácia kerekei a helyükre lendülnek! Ebben az esetben kellemesebb, stresszmentesebb négy évnek nézünk elébe. Hiába tűnhet úgy optikailag, hogy Bident azok a szavazók emelték pajzsra, akik az Obama-korszak valamiféle kontinuitását óhajtották, és akiknek Trump vállalhatatlan vezető volt, a realitás Amerika számára inkább valamiféle újrakezdés, új gyökerek definiálása, semmint a puszta kontinuitás. Külpolitikai szempontból mindenképp gyümölcsözőbb kor jön, mert a szövetségi rendszerek és a multilateralizmus szerepe visszatér. Kiszámíthatóbb döntések várhatók, amelyekben Európa szerepe jelentősen felértékelődik. És meg fog szűnni az a kokettálás, amit Trump folytatott az elmúlt négy évben a világ különböző vállalhatatlan vezetőivel.

Süketek párbeszéde 

Milyen viszony várható az Egyesült Államok és Magyarország között?

Amerikaiként és magyarként is abban reménykedem, hogy a kapcsolat átmegy a hit világából a racionalitáséba. Az amerikai külpolitikának a Közép-Európával foglalkozó része mindig nagyon erősen személyfüggő volt. Ez az első, amit le akarok szögezni. Abban az esetben, ha egy aktivista politikus fogja vezetni a külügyminisztérium Kelet-Európáért felelős szekcióját, aki alapvetően liberális, értékelvű megközelítést folytat, és keményen odamondogat a magyar kormánynak, akkor ugyanaz lesz, mint Clinton külügyminisztersége alatt, 2009 és 2013 között. Süketek párbeszéde, a frontok megmerevednek, és adok-kapok következik. De ez egyáltalán nem garantált, és ez nem lenne jó talán senkinek sem.  Különösen nem valószínű ez az azóta gyökeresen megváltozott geopolitikai erőtérben, ahol az Egyesült Államok éppen gyógyítja magát és súlyos sebeket kapott imázsát.

Az sem mindegy, hogy milyen nagykövetet küldenek Budapestre. Egy második Goodfriendnek – bár ő csak ügyvivő volt, nem nagykövet – nem mindenki örülne.

Ha az új nagykövet buzgó aktivista lenne, az ártana a kétoldalú kapcsolatoknak. Én abból indulok ki, hogy ha Biden győzelmi beszédében azt hangsúlyozta, hogy „szeressük egymást, gyerekek”, és ez át tud menni a Közép-Európa-politikájába is, akkor kialakulhat értelmes párbeszéd. És van még valami, amit nem biztos, hogy érzékelnek Magyarországon. Van egy olyan területe a külpolitikának, amelyet Biden és Trump is egyformán, abszolút pragmatikusan kezel. Ez pedig az, hogy azokban a régiókban, ahol a kínaiak és az oroszok nyomulnak, ott ellen kell tartani. Márpedig a mi régiónk ilyen. Ebben folyamatosság lesz, és ha ebben Magyarország partner lesz – gondolok itt a dezinformációra, a kiberterrorizmusra, a hadászati kérdésekre, a technológiai függőségre, általánosságban a színvallásra a geopolitikai kérdésekben –, akkor innen el lehet indulni a harmonikus együttműködés felé.

Borítókép: AFP Fotós: Chandan Khanna