Emma
-2 °C
6 °C

NYT: izraeli ügynökök lelőtték az al-Kaida második legnagyobb hatalmú emberét

2020.11.14. 05:42

Amerikai kérésre izraeli ügynökök végeztek még augusztusban az al-Kaida terrorszervezet parancsnoki ranglétrájának második emberével, akit azzal vádoltak, hogy segített kitervelni az Egyesült Államok két afrikai nagykövetsége elleni 1998-as merényletet – írta pénteken a The New York Times titkosszolgálati tisztviselőkre hivatkozva.

Az amerikai lap értesülése szerint Abdullah Ahmed Abdullahot, mozgalmi nevén Abu Mohammed al-Maszrit három hónappal ezelőtt Teheránban két, motorkerékpáron ülő férfi lőtte le. Maszrit korábban az al-Kaidát jelenleg vezető Ajman az-Zavahri utódjának tekintették. A The New York Times szerint megölését eddig titokban tartották. Egyelőre nem világos – írja az MTI –, hogy az Egyesült Államoknak milyen szerepe lehetett az egyiptomi születésű férfi augusztus 7-i likvidálásában. A lap úgy tudja, hogy az amerikai hatóságok évek óta nyomon követték Maszrit és a terrorszervezethez tartozó más társait Iránban.

Amerikai hivatalos forrásból egyelőre nem sikerült megerősíttetni az értesülést.