Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

Amerikai csapatokat vonnak ki Afganisztánból és Irakból, Szomália következhet

2020.11.17. 19:14 Módosítva: 2020.11.17. 22:25

Csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból Donald Trump – jelentette be Christopher Miller, az Egyesült Államok ügyvezető védelmi minisztere kedden, helyi idő szerint a kora délutáni órákban.

A bejelentés szerint az Egyesült Államok január 15-ig 2500-2500 főre csökkenti a két országban állomásozó katonái létszámát.

Az MTI beszámolója szerint Miller közölte: a döntéssel az amerikai kormányzat célja, hogy Afganisztánban véget vessen „a nemzedékek óta tartó háborúnak”. Hangsúlyozta, hogy a döntés előtt Washington konzultált a szövetségeseivel, beleértve a NATO-vezetést és az észak-atlanti szövetség tagjait is, továbbá egyeztetett az afganisztáni kormánnyal.

Az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrorakciók után vonult be Afganisztánba. Irakot 2003-ban rohanta le, miután – mint utóbb kiderült – a George W. Bush vezette amerikai kormányzat tudatosan azt a hamis indokot terjesztette a világ elé, hogy Irakban tömegpusztító fegyverek vannak. Ezt később Colin Powell, a Bush-kormány külügyminisztere egy bocsánatkéréssel vélte elintézni, bár hozzátette, hogy az iraki háború megindítása „folt a saját becsületén” is.

Donald Trump amerikai elnök még 2016-ban kampányolt azzal, hogy véget vet a szerinte vég nélküli háborúknak.

Ebbe az irányba mutathat az is, hogy az Egyesült Államok csaknem összes katonáját kivonhatja Szomáliából ugyanezen terv részeként. Erről a Reuters hírügynökséghez juttattak el információt bennfentes tisztségviselők csütörtökön.

A nevük elhallgatását kérő illetékesek elmondták, hogy egyelőre semmi nincs véglegesítve, és nem kaptak utasításokat az amerikai hadseregtől.

Kapcsolódó

Amerika ötezer fő alá csökkenti katonai kontingensét Afganisztánban

Az amerikai védelmi miniszter szerint ugyanakkor a békefolyamat nem ideális, de történik előrehaladás.

Az MTI beszámolója szerint az Egyesült Államok mintegy 700 katonát állomásoztat Szomáliában, akiknek legfőbb feladata a helyi erők támogatása az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető, al-Shabaab nevű szomáliai dzsihadista szervezet elleni harcban.

Az al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió (AU) békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, illetve saríát (iszlám törvénykezést) vezessen be Szomáliában. A dél- és közép-szomáliai területeket ellenőrző dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre támadásokat kormányzati, katonai vagy akár civil célpontok ellen országszerte, így a fővárosban is.

A Reuters szerint lehetséges, hogy Christopher Miller nemrég kinevezett ügyvivő amerikai védelmi miniszter a teljes kivonulás helyett inkább amellett fog síkra szállni, hogy minimálisra csökkentsék az amerikai csapatok ottani jelenlétét.

A terv bírálói szerint egy ilyen radikális változás jelentős kockázatot foglal magában.

Ahmed Abdullahi Sheikh ezredes, aki korábban a Danab szomáliai különleges erők parancsnoka volt, úgy vélekedett: a csapatkivonással kapcsolatos döntés nem lenne összhangban a szomáliai terrorfenyegetettség szintjével, és aláásná az Egyesült Államokba vetett bizalmat. Sheikh szerint egy gyors csapatkivonás az al-Shabaab térnyerésének kockázatával járna.

Kapcsolódó

Szélsőséges iszlamista fegyveresek 17 embert öltek meg egy szomáliai szállodában

A támadás három órán át tartott, végül a biztonsági erők az összes fegyveres támadót megölték.

A Reuters hétfőn számolt be arról, hogy Trump várhatóan bejelenti a csapatok részleges kivonását Afganisztánból, dacára annak a korábbi ígéretének, amely szerint karácsonyra az összes amerikai katonát kivonják a dél-ázsiai országból.