Lóránt, Loránd
-6 °C
1 °C

Most Londonban folytatódik a civakodás a brexit utáni világról

2020.11.28. 08:36

Londonban folytatódnak a hétvégén a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú együttműködés feltételrendszeréről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.

Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségének vezetője pénteken késő este érkezett Brüsszelből Londonba a Eurostar szuperexpresszel, és a két delegáció a tervek szerint már szombaton tárgyalóasztalhoz ül. Barnier indulása előtt a Twitteren közzétett bejegyzésében csak annyit írt, hogy továbbra is fennállnak az eddigi jelentős nézetkülönbségek.

Ezeket most nem részletezte, de a hónap első felében tartott, előző londoni tárgyalási forduló utáni nagyon súlyosnak nevezte a nézetkülönbségeket, főleg az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának ügyében.

David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője a hétvégi megbeszélések előtt ugyancsak a Twitteren azt írta: többen kérdezték tőle, London miért tárgyal még mindig az EU-val, és a válasza erre az, hogy az ő feladata annak kiderítése minden lehetséges módon, hogy megvannak-e a megállapodás feltételei.

Boris Johnson brit miniszterelnök korábban október 15-ét jelölte ki a megállapodás határidejéül, kijelentve:

annál későbbi időpontban ő nem lát esélyt a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttére. 


    
A megállapodás elmaradása azt jelentené, hogy Nagy-Britannia és az EU kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kétoldalú kereskedelmi forgalomban. Ennek kockázataira a brit üzleti szektor folyamatosan figyelmezteti a brit kormányt.

A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) e héten ismertetett éves helyzetértékelésében közölte: számításai szerint a szabadkereskedelmi megállapodás elmaradása esetén életbe lépő WTO-szabályozás a brit autóiparnak 55,4 milliárd font (csaknem 23 ezer milliárd forint), a brit és az európai kontinentális autóipari ágazatnak együtt 110 milliárd euró termeléskiesést okozna 2025-ig.