Timót, Xénia
2 °C
6 °C

A holland kormány kárpótlást fizet a transzneműeket ért jogsértés miatt

2020.12.01. 16:18

A holland kabinet hivatalos bocsánatkérést adott ki egy korábbi törvény miatt, amely a sterilizáció feltételéhez kötötte a transzneműek nemváltásának jogi elismerését - írta a holland sajtóra hivatkozva az MTI.

Sander Dekker jogvédelemért felelős holland miniszter, a Szabad Demokrata Néppárt politikusa – korábban holland oktatási, kulturális és tudományos titkár – szerint egy, majd húsz évig érvénybe lévő jogszabály lehetetlen dilemma elé állította a transzneműeket, vagyis nemük hivatalos elismerésére csak úgy kerülhetett sor, hogy előzőleg lemondtak a gyermekvállalásról. Gyakorlatilag egy visszafordíthatatlan sterilizációs eljáráson estek át egy törvénynek következtében, amely 1985-től 2014-ig volt érvényben. A Transgender Collective jogvédő civil szervezet szerint ez a törvény mintegy kétezer embert érintett. 

Willemijn van Kempen, az ügy kirobbantója és a kárpótlás kezdeményezője, már 2011-ben a Human Rights Watchhoz fordult, akik egy elítélő nyilatkozatot adtak ki, ekkor indult társadalmi vita Hollandiában a kárpótlásról.

Ma már nem tudjuk elképzelni a testi épség ilyen jellegű megsértését. Fontos, hogy szembenézzünk a transzneműek szenvedéseivel, és elismerést, kompenzációt és bocsánatkérést ajánljunk fel ezért 

– mondta Ingrid Van Engleshoven oktatási miniszter, aki úgy véli, hogy a jogszabály a transzneműek társadalmi elutasítását szimbolizálta.

A Transgender Collective civil szervezet 2019-ben indított kárpótlás igénylésére irányuló pert a holland kormánnyal szemben, arra hivatkozva, hogy a törvény megsértette az Európai Ember Jogi Egyezményt. A szervezet eredetileg azt szerette volna, ha a kormány húszezer euró kártérítést ítél meg minden olyan személynek, akiknek a beavatkozáson túl kellett esnie. Azonban a holland vezetés szerint a szóban forgó jogszabályt csak 2008-tól tekintik jogsértésnek az EU-ban, így végül ötezer euró kártérítésről döntött minden, kényszersterilizáláson átesett személy részére.

A kárpótlás kifizetésének folyamatáról és részleteiről jövő évben dönt a holland kormány.