Orbán Viktor: Egy hatlapos ulti van a kezemben, negyvennel és két ásszal

„A tárgyalások nagy erővel zajlanak a plenáris ülésen és a háttérben is órák óta, és még órákig is tartanak majd. Nehéz a helyzetet pontosan fölmérni, de a magyar pozíciók erősek” – újabb videót jelentetett meg a Facebookon csütörtökön este Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcson zajló tárgyalásokról.

Hogy a férfiak is értsék, hogy miről beszélek, egy hatlapos ulti van a kezemben, negyvennel és két ásszal. Ezt meg lehet azért oldani. Azt hiszem, szép esténk lesz

– így Orbán.

Nemrég  az Instagramon is posztolt egy videót, amiben arról beszél, hogy most segítséget kell nyújtani azoknak, akiknek erre szükségük van. „Ezt diktálja a józan ész, ennek kell most érvényt szerezzek” – fogalmazott, hozzátéve: „már csak egyetlen dolgom van, hogy bemenjek a farkasverembe”.

A miniszterelnök azt mondta: 

minden tárgyaláson túl vagyunk, minden előkészítő megbeszélést lefolytattunk. Összes barátunkat összegyűjtöttük, az ellenfeleinket semlegesítettük.

Orbán Viktor kiemelte: az a reményük, hogy a végeredmény szolgálni fogja Magyarország, Lengyelország érdekeit, és az egész Európai Unió érdekeit is. Hozzátette: legnagyobb reményük, hogy a „józan ész szempontja” érvényesül majd.

Közel, nagyon közel

„Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy jó megállapodást érjünk el az Európai Unió egysége érdekében, ma nemcsak az unió győzelméért, hanem a józan ész győzelméért is küzdünk” – jelentette ki korábban a miniszterelnök  Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos tanácskozását megelőzően, szintén csütörtökön.

Az uniós tagállamok vezetői kétnapos találkozójukon egyebek mellett

  • az unió hétéves keretköltségvetéséről,
  • a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló alapról és a hozzá kapcsolni kívánt jogállamisági mechanizmusról,
  • valamint a járvánnyal kapcsolatos további koordinációról,
  • az éghajlatváltozásról,
  • a biztonságról és a külkapcsolatokról tárgyalnak.

Brüsszeli diplomaták is valamiféle megállapodást tartanak valószínűnek a ma kezdődő uniós csúcs végére, de nem mind tartják sorsdöntőnek, hogy Magyarország és Lengyelország már egy előzetes, informális megállapodásra jutott szerdán a soros német uniós elnökséggel.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11

  • Belföld
Mától nem nyílnak az első ajtók

Az autóbuszok és trolibuszok első részét kordonnal zárják le.

9 órája