Lóránt, Loránd
-6 °C
1 °C

Folytatódnak a Brexit-tárgyalások, nincs határidő a megállapodásra

2020.12.13. 17:55 Módosítva: 2020.12.13. 18:53

Folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről – közölte vasárnap a Downing Street, miután Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke telefonos megbeszélést tartott.

Az MTI beszámolója szerint rövid egyeztetés után közös közleményt adtak ki, amelyben azt írják: a két vezető beszélgetése hasznos volt, áttekintették a még megoldásra váró, nagy horderejű kérdéseket.

A több mint egy éve tartó tárgyalássorozat okozta kimerültség, az eredmény nélkül lejárt új és még újabb határidők ellenére úgy gondoljuk: jelenleg az a felelősségteljes megoldás, ha megtesszük a még szükséges lépéseket

– fogalmaz a közlemény.

Ennek érdekében Boris Johnson és Ursula von der Leyen arra utasította a két tárgyalóküldöttséget, hogy folytassák a tárgyalásokat, és 

igyekezzenek feltérképezni, hogy még ebben a késői időszakban is elérhető-e a megállapodás.

Szerdán még azt jelölték meg az egyeztetések, hogy vasárnapig határozott döntésre kell jutni, amit a brit sajtó úgy értelmezett, mint a tárgyalások végső határidejét, ráadásul Dominic Raab brit külügyminiszter is úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy az lesz a tárgyalások végleges kimenetele.

A hivatalos londoni közlemény azonban úgy fogalmazott, hogy Johnson és von der Leyen megállapodása alapján „a tárgyalások jövőjéről” kellett vasárnapig határozott döntésre jutni, vagyis arról, hogy folytatódjanak-e a megbeszélések London és az EU között.

A BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában – néhány órával Boris Johnson és Ursula von der Leyen telefonbeszélgetése és az erről beszámoló közlemény ismertetése előtt – Dominic Raab arra tett egyenes utalásokat, hogy a tárgyalások nem feltétlenül érnek véget vasárnap.

A Downing Street és az Európai Bizottság közös vasárnapi, a tárgyalások folytatásáról szóló közleményében nem szerepel újabb határidő.