Együtt tüntettek a vállalkozók és az abortusztilalom ellen tiltakozók Varsóban

A beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés ellen tüntettek vasárnap több lengyel városban, köztük Varsóban, ahol a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorításokat elutasító vállalkozók is csatlakoztak a tiltakozókhoz – adta hírül az MTI.

A több ezer embert mozgósító varsói tiltakozás résztvevői az egyik belvárosi tértől haladtak a lengyel kormánypárt elnökének, Jarosław Kaczyński kormányfőhelyettesnek a Żoliborz negyedben álló háza felé. A tüntetők több csoportban, az útjukat eltorlaszoló rendőrségi kordonokat megkerülve meneteltek, abortuszpárti és kormányellenes jelszavakat skandálva. Az akciót végül a szervezők felhívására befejezték.

A rendőrség figyelmeztette a tiltakozókat, hogy a járvány miatt gyülekezési tilalom van érvényben. Több tüntetőt őrizetbe vettek, egyeseket igazoltattak, pénzbírságokat szabtak ki. A tiltakozók egy csoportja  összecsapott a  rendőrökkel.

Lengyelországban október 22. óta szerveznek tüntetéseket, amióta az alkotmánybíróság a lengyel alaptörvénnyel meg nem egyezőnek minősítette azt az előírást, amely lehetővé teszi a terhesség mesterséges megszakítását, amennyiben az orvos valószínűsíti, hogy a gyermek súlyos egészségkárosodással fog világra jönni.

Az egyelőre nem hatályos alkotmánybírósági döntés elleni tüntetések egy idő után kormányellenessé váltak. Így a vasárnapi tiltakozáson a járványintézkedések által érintett vállalkozók, köztük a górálok (hegyvidékek lakosai) is részt vettek. A lengyelországi hegyekben az idén egészségügyi szabályok betartása mellett üzemelhetnek a sípályák, de zárva tartanak a szállodák, ezért a helyi lakosok jelentős bevételkiesésre számítanak a téli idényben.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41