Börtönre ítélték a párizsi vérengzés vádlottjait

2020.12.16. 19:08

Négy év és életfogytig tartó szabadságvesztés közötti börtönbüntetésre ítélte szerdán a párizsi esküdtszék a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett és 17 halálos áldozattal járó párizsi támadások vádlottjait – írja az MTI.

Tizennégy embert vádoltak azzal, hogy logisztikai támogatást nyújtottak a három elkövetőnek, akik néhány nap leforgása alatt 17 embert gyilkoltak meg.

A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében 12 emberrel végeztek, 11-et megsebesítettek, agyonlőttek egy rendőrt, majd egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, négyet megöltek.

Kapcsolódó

Ma este öt éve: a terror péntek 13-ája

A Bataclan egy év múlva kinyitott, a merényletek pedig máig nem szűnnek, csak mást formát öltöttek.

A gyanúsítottak közül tízen álltak bíróság elé, a többi gyanúsított vagy Szíriában van, vagy meghaltak az iszlamista harcokban. A per fővádlottja, a 34 éves Ali Riza Polat, a túszejtő Amédy Coulibaly barátja, aki az ügyészség szerint központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, 30 év börtönbüntetést kapott. A feltételezett megrendelőt, Mohamed Belhoucine-t, aki meg nem erősített hírek szerint Szíriában meghalt, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

Boumeddiene volt Coulibaly partnere
Boumeddiene volt Coulibaly partnere
Fotó: Francia rendőrség