Piroska
-11 °C
-2 °C

Új választások jönnek Koszovóban

2020.12.22. 10:09

A koszovói parlament illegálisan választott új kormányt júniusban, emiatt előre hozott választásokat kell tartani az országban – mondta ki hétfőn a koszovói legfelsőbb bíróság, és felszólította az államfőt, hogy jelölje ki a választások napját.

Az MTI beszámolója szerint ez a bíróság mondta ki május végén, hogy nincs szükség előre hozott választásra egy új kormány megalakításához. Ezután Hashim Thaci akkori államfő Avdullah Hoti miniszterelnök-helyettest, a tavalyi választáson második helyezett Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) politikusát kérte fel, hogy alakítson kormányt, miután az Albin Kurti vezette kabinet megbukott márciusban, két hónappal a beiktatását követően. A parlament júniusban meg is szavazta az új kormányt, de csak minimális többséggel: a 120 tagú törvényhozás 61 képviselője voksolt igennel.

Albin Kurti azonban panaszt tett a bíróságon, miszerint a kormány megszavazása illegális volt, mert az egyik döntő igen voksot Etem Arifi képviselő adta le, akit csalásért jogerősen elítéltek, így nem szavazhatott volna. A legfelsőbb bíróság helyt adott a panasznak.

Hashim Thaci november elején lemondott, mert vádat emelt ellene a hágai különleges ügyészség az 1998–99-es szerb–koszovói konfliktus idején elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Az ő lemondása miatt már novemberben szükségszerűvé vált az előre hozott választások kiírása. Az államfői feladatokat akkor Vjosa Osmani házelnök vette át, akinek így már két okból is ki kell jelölnie a választások napját.