Szlovákiában most már ismétlődően hosszabbítható a veszélyhelyzet

A szlovák kormány – legfeljebb 40 nappal – ismételten meghosszabbíthatja a kihirdetett veszélyhelyzetet. A döntést azonban a parlamentnek kell jóváhagynia.

Ez az állambiztonságról szóló alkotmánytörvény módosításából derül ki, amelyet ma fogadott el a pozsonyi parlament. A módosításról rövidített eljárásban tárgyaltak. A jelenlévő 94 képviselőből 91 támogatta a változtatást – írta az Újszo.com. 

Az MTI szerint a jogszabály – amely a háború, háborús helyzet, rendkívüli állapot és veszélyhelyzet idejére vonatkozó állambiztonsági törvény címet viseli – több mindenben kibővíti a kormány jogköreit, elsősorban lehetővé teszi, hogy a kormány akár többször is meghosszabbítsa a veszélyhelyzetet, amely a korábbi jogállapot szerint legfeljebb 90 napra volt elrendelhető. A jogszabály azzal is számol, hogy az állam veszélyhelyzet idején az eddiginél nagyobb mértékben korlátozhatja az alapvető emberi jogokat, köztük a mozgásszabadságot és a magánélethez való jogot is.

Kapcsolódó

Holnaptól szükségállapot Szlovákiában

Egyelőre 45 napra hirdetik ki a rendkívüli helyzetet.

A szlovák kormány a gyakorlatból szerzett ismeretekkel indokolta a módosítást. Azt állítják, hogy az új típusú koronavírus okozta helyzetet nem lehet objektív módon megoldani a veszélyhelyzet idején, amely az eddigi törvény szerint legfeljebb 90 napig lehetett érvényben.  

Bírálói leginkább azt kifogásolták, hogy annak alapján a kormány a végtelenségig meghosszabbíthatja a veszélyhelyzetet, illetve azt, hogy a kormány bármilyen mértékben és formában kibővítheti a lakosságra vonatkozó mozgáskorlátozásokat, és kényszertartózkodást írhat elő. Az alkotmánytörvény – amelynek elfogadásához háromötödös többségre volt szükség a 150 fős pozsonyi parlamentben – 91 igen, illetve 1 nem voksot kapott, az összes ellenzéki, illetve párton kívüli képviselő tartózkodott a szavazástól.

 Az alkotmánytörvényt korábban kétszer sem sikerült elfogadtatni, mivel az egyébként alkotmányozó többséggel rendelkező centrista-liberális szlovák kormánykoalíciónak – részben a karanténintézkedések miatt – ehhez nem volt jelen elég képviselője a parlamenti ülésen. A helyzetre a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) hétfőn hatályba lépett rendelete szolgáltatott megoldást, az ugyanis lehetővé tette a koronavírusteszten pozitívnak bizonyult kormánytagok és parlamenti képviselők munkába járását, akárcsak az államfőét, ha ő is elkapná a fertőzést.

A rendelettel összefüggésben a legnagyobb szlovák ellenzéki párt vezetője, Robert Fico „színtiszta fasizmusnak” nevezte a Matovic-kormány tevékenységét.

Ha az alkotmánytörvényt a kormánykoalíció nem tudta volna jóváhagyni a törvényhozásban, akkor december 29-én lejárt volna az októberben bevezetett veszélyhelyzet, és így több korlátozó intézkedés – köztük a december 19-től bevezetett kijárási tilalom is – hatályát vesztette volna.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41