Piroska
-11 °C
-2 °C

A reform és nyitás politikájának folytatását ígéri Kína

2020.12.31. 20:37

Hszi Csin-ping kínai elnök az ország járvány utáni gazdasági és tudományos sikereit emelte ki a CCTV állami televízión csütörtökön este sugárzott újévi köszöntőjében.

Az elnök rendkívüli évnek nevezte 2020-at, amelynek során a váratlanul felbukkanó járvánnyal kellett szembenézni. Nem említette a járvány kezdeti kezelésével kapcsolatban Kínát ért kritikákat. Méltatta az egészségügyi dolgozókat, katonákat, kutatókat és önkénteseket, akik „életük árán védték meg az emberiséget”. Együttérzéséről biztosította továbbá mindazokat, akiket megfertőzött a koronavírus, és tiszteletét fejezte ki a mindennapi hősök iránt.

Az elnök említést tett arról, hogy Kína a következő öt évre a magas minőségű fejlődést tűzte ki célul. Kína az első jelentős gazdaság volt a világon, amely növekedést tudott elérni a járványt követően, a várakozások szerint pedig az ország bruttói hazai terméke (GDP) 2020-ban a százezer milliárd jüanos (15,3 ezer milliárd dollár) szintre emelkedhet – fogalmazott. Hszi meghatározó sikerként értékelte a mélyszegénység felszámolását, úgy fogalmazott, hogy nyolc éven át tartó munka eredményeként csaknem százmillió vidéki embert emeltek ki a rendkívüli szegénységből. Hangsúlyozta továbbá, hogy Kína a jövőben is eltökélten folytatja majd a reform és nyitás politikáját.

A tudományos áttöréseket is megemlítette, nevezetesen az első kínai Mars-misszió elindulását, a Hold felszínéről kőzetmintákat gyűjtő Csang’O-5 szonda sikerét, valamint a Fentoucsö nevű, kínai fejlesztésű tengeralattjárót, amelynek legénysége a világon először küldött élő videófelvételt a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokból.

A politikus a 2021-es évre térve arra hívta fel a figyelmet, hogy az év az országot irányító Kínai Kommunista Párt alapításának századik évfordulóját hozza el. A párt alapításakor megfogalmazott törekvések csak még jobban megerősödtek az elmúlt száz év során.